Magazin
Külföldről kapott új szívet egy 8 éves kislány Budapesten
Betűméret:             
Sikeres szívátültetést hajtottak végre kedden Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben. A 8 éves kislány az első, aki Magyarországnak az Eurotransplant szervezethez történt év eleji csatlakozása révén kapott donorszervet.
Szócska Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy az Eurotransplanthoz történő csatlakozásunkkal nőtt a betegek gyógyulási esélye.
Az államtitkár megköszönte a műtétet végző szakembereknek, hogy Magyarországon dolgoznak. Mint fogalmazott, "ha lehetőséget kapnak a magyar szakemberek, akkor világszínvonalú teljesítményre képesek".
Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a kislány szívizombetegségben szenvedett, ám alig egy hét alatt hozzájuthatott a donorszervhez. Elsősorban donorszervezési kérdés volt, hogy sikerült időben megfelelő szervet találni - tette hozzá.
A főigazgató kitért arra: ki kellett alakulnia egy megfelelő donációs kultúrának ahhoz, hogy Magyarország csatlakozhasson az Eurotransplanthoz.
Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) Szervkoordinációs Irodájának igazgatója részletesen is beszámolt a szervdonáció magyarországi helyzetéről. Mint elmondta, az Eurotransplant várólistáján jelenleg 15 ezer beteg szerepel. Tavaly 11 ezren kerültek fel a listára és 6500 műtét történt – tette hozzá.
Magyarországnak ugyanannyi donorszervet kell felajánlania, mint amennyit kap az Eurotransplant segítségével. Mihály Sándor közlése szerint jelenleg egy donorszív-felajánlása van Magyarországnak, ám erre egyelőre nem jelzett igényt egyetlen más tagállam sem. A szervfelajánlásoknál döntő szempont a vércsoport és a testméretbeli hasonlóság, illetve azonosság – hangsúlyozta az igazgató.
Kiemelte: Magyarország csatlakozásával jelentősen nőtt a szervre váró betegek túlélési esélye. Mint mondta, egy vesebetegnek átlagosan 3 évet, olykor akár 10 évet is várnia kell a donorszervre. Az Eurotransplantnál ez a várakozási idő egy év, vagyis átlagosan négyszeresére nőtt a betegek túlélési esélye - tette hozzá Mihály Sándor. (MTI)
Holtan találták meg csütörtökön a 19 éves Jakov Vučetićet, aki vasárnap tűnt el a szlovéniai Triglav hegységben. A Čačak közelében fekvő Preljinából származó fiatalember felkutatásán napok óta dolgoztak a szlovén hegyimentők, munkájukat azonban hó, sűrű köd és erős szél nehezítette. A tragikus hírt a fiú...
2026. NOVEMBER 5.
[ 19:12 ]
Eltűnt egy 19 éves szerbiai fiatalember, aki szombaton indult útnak a szlovéniai Triglav megmászására. A hegyimentők 2130 méteres magasságban megtalálták a személyes tárgyait, később pedig lábnyomokat fedeztek fel a hóban. A nyomok azonban 1900 méteres magasságban eltűntek, miután az erős szél elfújta a havat. A...
2026. NOVEMBER 2.
[ 22:29 ]
Hullócsillagokkal és tűzgömbökkel érkeznek a Taurida meteorrajok november első felében- tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló hétfőn az MTI-t. A közleményben kiemelték: a Déli Tauridák szerdán, az Északi Tauridák november 12-én érik el aktivitásuk maximumát, de a meteorrajok az időszak más éjszakáin is...
2026. NOVEMBER 2.
[ 17:54 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó