Hagyományosan az új esztendő második napján szervezte meg idén is a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület évnyitó és évadnyitó gyalogtúráját a Magyarkanizsa-Martonos közötti, oda-vissza mintegy 15 kilométeres távon.

Az idei túra, amelyen 34 résztvevő indult, immár a negyedik volt a sorban, de az első olyan, amelyet szinte tavaszias időjárási körülmények közepette tettek meg a lelkes túrázók. Saját bevallásuk szerint nem elsősorban a jó idő csalta ki őket a természetbe, mint inkább annak lehetősége, hogy jó társaságban, kellemes sétával frissítsék fel szervezetüket, testüket, lelküket, de főleg gyomrukat, a szilveszterezés okozta leterheltségtől. Igaz, a martonosi féltávnál egy nem éppen gyomorkímélő ebéd, nevezetesen bográcsos körömpaprikás várta őket, egy ekkora táv megtételénél azonban egy tányér, burgonyával, savanyú káposztával körített ragadós, cuppogós finomság meg sem kottyan a gyomornak, sőt! Mivel jómagam is az a fajta vagyok, aki, ha kell, legyalogolok a térképről, csak futnom ne kelljen, mellesleg tagja is vagyok az egyesületnek, úgy döntöttem, frissülés gyanánt lesétálom a távot, mellesleg a karácsonytól újévig tartó zabadömping engem is eléggé kimerített. Abban bíztam, hogy a túra könnyít majd nyomott állapotomon. Előrebocsátom: könnyített.

Mielőtt a Potisje-Tondach cserépgyárnál kijelölt gyülekezőhelyről elindultunk volna, röviden elbeszélgettünk a túráról Huszta Erzsébet túravezetővel.

- 2011-ben szerveztük meg először az évnyitó túrát. Akkor csak négyen és a kiskutyám voltunk ott. Nagyon hideg volt, a Tiszát jégpáncél borította, most viszont hét ágra süt a nap, ami lelkileg is feldobja az embert. Nem számoltam, de eszerint akkor az idei a negyedik évnyitó túránk, de én inkább úgy tartom számon őket, hogy először kakaspaprikást, másodszor disznókörmöt, tavaly krumplis tarhonyát ettünk Martonoson, az idén pedig ismételten bátyám, Bajtai András jóvoltából, újra körömpaprikás, emellett tea, forralt bor, jófajta házipálinka és üdítők valamint egy jó adag vendégszeretet vár bennünket. Mivel ilyen jó az idő, úgy döntöttünk, hogy a sétaösvény után a martonosi töltésen megyünk tovább és a Kisréten keresztül érjük el a falut, visszafelé pedig aszfalton, az Eperfás-úton térünk vissza. Egyrészt az valamivel rövidebb, mint az oda felé vezető út, másrészt aki kidől, esetleg stoppolhat is, hátha felveszi valaki és hazahozza Kanizsára.

A beszélgetés után elkészült a közös fotó és néhány perccel 10 óra után útra kelt az akkor még 29 túrázóból és két kutyusból álló társaság. Alig száz méter megtétele után lekanyarodtunk a Tisza partjára és az akácerdőben kanyargó Tiszavirág sétaösvényen folytattuk az utat, gyönyörködve a méterekkel a meredek part alatt hömpölygő folyó nyári napokra emlékeztető nyugodtságában, az enyhe déli szél okozta hullámfodrokban és a sokszínű, napsugárban fürdőző természet pompájában. Ezt igazolandó, túravezetőnk alig pár száz méter megtétele után megbotlott egy kiálló fagyökérben és nagy csattanással elhasalt, úgyhogy a továbbiakban kénytelen volt több figyelmet szentelni a lába előtti hepehupás útnak, mint a szőke Tisza szépségeinek. Közben az akácos külső szélén nagy rikkantással megjelent két lovas. Bús János tanár úr és leánya lóháton csatlakoztak a túrázókhoz és tették meg velünk együtt a távot. A keskeny ösvényen széthúzódott a társaság, olyannyira, hogy mire az élen járók már egy másik füves szakaszon gyalogoltak tovább, a sor vége még az akácos utolsó fáinál tartott, például a nagyon odaadó és lelkes Danyi Zsuzsanna is, aki komoly lábfájása ellenére, kerékpárjára támaszkodva vágott neki a távnak. Újabb néhány száz méter megtétele után a Csurgóhoz értünk, ahol a martonosi töltés a Horgos-Magyarkanizsa közötti regionális úthoz csatlakozik, és ahogyan a tervben is szerepelt, a töltésen folytattuk tovább utunkat. Innen már látszott a mintegy 3-4 kilométerre lévő, napfényben úszó Martonos is két templomtornyával és mobilszolgáltató tornyaival. Noha a töltésen, a Tisza-part magas fái okozta árnyék miatt kissé hűvösebbre fordult az idő, a társaság jókedvűen beszélgetve haladt tovább. A kisebb, szabadon szaladgáló kutyus nagyokat hempergett a fűben, be-beszaladt az erdőbe, míg a nagyobb, igaz pórázon, de méltóságteljesen bandukolt gazdája mellett.

A faluba érve az a néhány, január másodikán délelőtt csak muszájból kimozduló falubeli szájtátva bámulta csoportunkat, amelyről messzebbről nyilván azt hihette, megint egy koszovói menekült társaság esett be Martonosra. Közelebb érvén aztán lelkesen üdvözöltek bennünket és kívántak egyben boldog újesztendőt, hiszen sokunkat ismertek személyesen is. Mire mi odaértünk, Bajtai Bandiék előtt már legelésztek a fához kipányvázott lovak. Kattogtak a fényképezőgépek, zúgtak a kamerák, mi meg átölelve köszöntöttük a házigazdát és kiskunhalasi párját, Kutasi Klárit. Bentről már érezni lehetett az ínycsiklandó illatokat is. Egy-két pohárka szíverősítő elfogyasztása után neki is láttunk az ebédnek. Két turnusban ettünk, annyian voltunk, de ez senkit sem zavart. Volt körömpaprikásból éppen elég, mindenki jóllakhatott kedve és igénye szerint. A legifjabb résztvevőnk, a hatéves Losonci Bence is jóízűen falatozta befelé szülei társaságában a ragadós, nagyon ízletes falatokat. Ebéd után kapós lett a tea, de főleg a forralt bor, ami szinte az utolsó cseppig elfogyott. Ekkor döntötte el a társaság, hogy be nem tervezett programként ellátogat a második világháború martonosi áldozatainak emléket állító Emlékházba is , amelyet tavalyelőtt nyitottak meg a faluban.

Délután két óra lett, mire visszaindultunk Kanizsára. Az aszfaltos úton nem esett valami jól a gyaloglás, de így alig több mint egy és egy negyedóra alatt visszaértünk a rajthelyre, és mindenki mehetett haza kipihenni a túra fáradalmait.

Az évnyitó gyalogtúrára sajnos sokan még ma is úgy tekintenek, hogy hülyeség. Minek oda menni, ahelyett, hogy pihennénk otthon tévézés vagy a család mellett? Szerencsére évről évre több ember jön rá, hogy milyen szép és milyen egészséges a megterhelő ünnepnapok után egy-egy ilyen túra, hogy mennyivel többet ér az otthoni, számítógép vagy tévé előtti ücsörgésnél, és persze a család sem „akadály”, hiszen családostól részt venni egy ilyen túrán még szebb, még felemelőbb és emlékezetesebb is! Melegen merem ajánlani mindenkinek a jövőben, ám ha ehhez mégsem jön meg a kedvük, válogathatnak a magyarkanizsai Természetjáró Egyesület évközi gyalog- vagy kerékpártúrái közül.

Az idei programokat, amelyek között rövidebb-hosszabb házi túrák, vidéki meghívásos, de nemzetközi programok is szerepelnek, az egyesület január 14-én, az Ifjúsági Otthonban, délután 5 órai kezdettel sorra kerülő évi közgyűlése véglegesíti majd, amelyre a Természetjáró Egyesület minden érdeklődőt szeretettel vár.

Bödő Sándor