Magazin
Az aracsi pusztatemplomnál is meglepetést okozott egy filmforgatás
Betűméret:             

Eltűntek a helyükről azok a faragott keresztek és kopjafák, amelyeket az Aracs 95’ Pusztatemplom Polgárok Társulása 2002-ben állított fel az aracsi pusztatemplom bejáratával szemben, illetve a Vajdasági Magyar Szövetség által 2004-ben emelt haranglábat és keresztet szintén eltávolították, aggodalomra azonban semmi ok.

A Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársai tervezetten és csak ideiglenesen távolították el a délvidéki magyarság egyik kiemelt jelentőségű műemlékének közeléből az alkotásokat, tudta meg a Vajdasági RTV.

Mint összeállításukból kiderül, a tartományi kormány épületénél nemrégiben történtekez hasonlóan most is csak egy filmforgatás váltott ki meglepetést.

„Az aracsi pusztatemplomnál szerb és magyar koprodukcióban készülő filmet forgatnak. A film készítői kérték, hogy ideiglenesen távolítsuk el ezeket a faelemeket” – nyilatkozta Svetlana Bakić, a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet igazgatóhelyettese. Leszögezte: a forgatást követően az eltávolított szimbólumokat visszahelyezik majd eredeti helyükre.

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap. A repülőtér pályahálózatát újítják fel. Az üzemeltető Gesac vállalat közlése...
2026. NOVEMBER 1.
[ 18:11 ]
Késes támadás történt az egyik csantavéri kínai üzletben szombat este. Az ott dolgozó férfit több helyen is megvágta az elkövető. A feleség elmondása szerint a tettes bement az üzletbe, és rájuk támadt. Az asszony a Pannon RTV-nek nyilatkozva elmondta, a támadó bement az üzletbe és meg akarta verni őt és a férjét. A...
2026. NOVEMBER 1.
[ 17:11 ]
A szerbiai egyetemisták tiszteletére SL3-nak nevezte el kutatócsoportja egyik felfedezett galaxisát Darko Donevski szerb asztrofizikus. A különleges névadással az Egyetemista Lista előtt kívánt tisztelegni, amely az október 25-i parlamenti választásokon a szavazatok mintegy 53 százalékát szerezte meg – számolt be róla az N1...
2026. OKTÓBER 31.
[ 12:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó