Rakić Vodinelić : a politika befolyása az igazságszolgáltatásra nyilvánvaló
Betűméret:
Szerbiában a politika nyilvánvalóan befolyásolja az igazságszolgáltatást, és ez tetten is érhető, jelentette ki Vesna Rakić Vodinelić jogász, egyetemi tanár. Mint mondta, az igazságügyminiszter “nem úgy viselkedik, mint a legfelsőbb bírói testület tagja, hanem ahogy pártpolitika utasítja”.“Azt nyilatkozta, hogy sikerült elérnie a megállapodást az EU szerveivel a bírók újraválasztásának megszervezésével és felgyorsításával kapcsolatos döntés felülvizsgálatával kapcsolatban, ami után a minisztérium kidolgozta, a kormány és a parlament pedig elfogadta a bírókról szóló törvény változásáról és kiegészítéséről szóló törvényt, melynek egyik kitétele miatt ma is eljárás folyik az alkotmánybíróságon”, mondta Rakić Vodinelić, s hozzátette, a végrehajtó hatalom más részei is beavatkoznak az igazságszolgáltatás munkájába.
“Amennyiben a belügyminisztérium jogot formál arra, hogy megmondja, valakinek börtönben a helye, vagy sem, annak ellenére, hogy az eset kapcsán sem az illetékes ügyész, sem más nem foganatosított semmilyen eljárást, ez azt jelenti, hogy a politikai elit elfogadja a végrehajtó hatalom beavatkozását a bírói rendszerbe, tagadván ezzel a hatalommegosztás alapelveit, s a jogállamból így maradnak végül csak morzsák”, mondta Vesna Rakić Vodinelić. Hozzátette, kétli, hogy “jelen pillanatban bárki meg tudja mondani megbízhatóan, hány bíró van Szerbiában”.
“Ha pedig ezt az adatot nem tudják, akkor azt a következtetést kell levonni, hogy az igazságszolgáltatást kaotikus állapotok uralják, amelyet a végrehajtó hatalom, de a legfelső bírói tanács arroganciája is idézett elő azzal, hogy egyetlen bírálatot nem fogadtak el, viszont megpróbálták kijátszani az EU-val kötött megállapodást. Ilyen légkörben nagyon könnyű az, hogy a jogon kívüli, általában politikai tényezők befolyásolják az igazságszolgáltatást, de valószínűleg a konkrét jogi eseteket is, amelyek a bírósági eljárások tárgyát képezik”, állítja határozottan Vesna Rakić Vodinelić. (Blic)
Folytatódnak az egyeztetések a szerbiai ellenzéki pártok között a következő választásokon való indulás formájáról.
A Danas értesülései szerint a korábban EU5 néven ismertté vált, főként Európa-párti pártokat tömörítő csoport továbbra is keresi a legmegfelelőbb együttműködési modellt, ugyanakkor egyelőre...
2026. JÚNIUS 10.
[ 10:20 ]
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




