KultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataVideó/TVImpresszumMarketing
2012. február 21. [18:17]

A törvényszék nem hagyta jóvá Mladić tanúskodását

A törvényszék nem hagyta jóvá Mladić tanúskodását

A hágai nemzetközi törvényszék nem engedélyezi, hogy Ratko Mladić videó linken keresztül tanúskodjon abban a perben, amely az őt 2002 és 2006 között rejtegetők ellen folyik.
Mladićnak szerdán kellene tanúskodnia abban a peres eljárásban, amely a belgrádi első bíróságon zajlik. A mai tárgyalási napot egyébként április 17-ére halasztották, mert két vádlott nem jelent meg a tárgyaláson. A bíróság azt is közölte, a hágai törvényszék arról értesítette, hogy nem egyezik bele Mladić meghallgatásába.
A törvényszék közleménye szerint e bíróság szabályai szerint a vádlottak csakis háborús események esetében, illetve a nemzetközi emberi jog megsértése esetén hallgathatók ki.
Mladić majd 15 éven keresztül bújkált a hágai törvényszék elől, mígnem 2010. május 26-án letartóztatták, hat nappal később pedig kiadták Hágának. A bújtatók ellen 2011. december 21-én indult újabb per - miután korábban az elsőfokú ítélet megszüntetésével felmentették a váldottakat - kedden folytatódik a többi tanú meghallgatásával.
A vádlottak zömmel boszniai menekültek, s a per során valamennyien, Marko Lugonja tábornok kivételével, tagadták, hogy bújtatták volna Mladićot.
A vádirat szerint ezek a személyek, különböző időszakokban, de valamennyien 2002 és 2006 között, segítették Mladić eredményes bújkálását, annak ellenére, hogy tudták, a nemzetközi törvényszék elfogatási parancsot adott ki ellene.
A bújtatók fő szervezőjeként a vádiratban korábban Jovo Đogo, a Boszniai Szerb Köztársaság Katonaságának tisztjének neve szerepelt, de ő az eljárás során elhunyt. A vádlottak padján tízen ülnek, őket 2010 végén felmentették, mert elévülés miatt ejtették a vádemelést.
A megszüntetett eljárással akkor Stanko Ristić, Ljiljana Vasković, Borislav Ivanović és Predrag Ristić felmentést kapott a vád alól, miszerint segédkeztek Mladić rejtegetésében, míg Saša Badnjar, Ratko Vučetić, Tatjana Janjušević, Bojan Vasković, Marko Lugonja és Blagoje Govedarica esetében elvetették a vádat. (Tanjug)




Hozzászólások (Beta*)

1500 / 1500


CAPTCHA Image

* teszt / fejlesztési fázisban

2012. május 21. [23:30]

Atifete Jahjaga koszovói elnök felszólította Tomislav Nikolićot, "vegye a bátorságot és tegyen lépéseket annak irányába, hogy jó és békés kapcsolatokat építsen ki... >>

2012. május 21. [23:20]

Mivel a szerb és a magyar érdekek sok ponton egybeesnek, Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy Magyarország a vasárnapi szerbiai államfőválasztáson győztes... >>

2012. május 21. [16:57]

A rendőrség ma Belgrádban őrizetbe vett egy öttagú bűnbandát, amelynek tagjait azzal gyanúsítják, hogy Belgrád egyes városrészeiben drogot és fegyvert árultak, közölte... >>



Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Háló Vajdasági Fejlesztési Alap bannerje
Heti kérdés
Elégedett-e a kétfordulós tartományi parlamenti választások eredményével?
Igen
Nem
Nem tudom

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Papásmamás

Pistike mondja Juliskának:
- Játsszunk papásmamást!
- Jó, de ne verjél meg nagyon...

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása