Zukorlić: A Novi Pazar-i főutca nem kaphatja Stefan Nemanja nevét
Betűméret:
Elfogadhatatlan, hogy Novi Pazaron a főutca Stefan Nemanja nevét viselje, mivel ez a város Gazi Isa-beg idején keletkezett, de az sem elfogadható, hogy Sjenicán a főutcát Karađorđeről nevezzék el, hiszen zászlaja alatt irtották ki a sjenicai lakosság kétharmadát, jelentette ki Muamer Zukorlić, a szerbiai iszlám közösség vezetője.Mint mondta, semmi kifogása az ellen, hogy emlékművet állítsanak Stefan Nemanjának, a Nemanjić dinasztia alapítójának, a középkori nagyhatalmú szerb állam megalkotójának, de mint mondta, tegyék ezt Pazarišten, Deževben vagy más olyan helységben, amely a nevéhez köthető.
"Ez itt Novi Pazar és ennek a városnak semmi köze Stefan Nemanjához vagy máshoz, de igenis van köze Gazi Isa-beghez", mondta a mufti egy előadáson.
A vallási vezető szerint ezzel minden szerb is tisztában van, s véleménye nem a szerbek ellen irányul, hiszen ez az igazság.
"Nem vagyok az ellen, hogy Karađorđe emlékművet kapjon a Vračaron, de ellenzem, hogy a sjenicai főutca az ő nevét viselje, hiszen irányítása alatt irtották ki a település lakosságának kétharmadát", szögezte le a mufti.
Zukorlić egyébként az őt ért fenyegetések kapcsán azt nyilatkozta, amennyiben ellene valaki merényletet követne el, "az elkövetkező ötven évben egyetlen belgrádi politikus sem léphetne Sandžak területére".
"Mindazokat, akik az én lehetséges likvidálásommal foglalkoznak, egyetlen számítás vezérli. Kiváltképp, hogy mi itt jól tudjuk, hogy Szerbiában semmi sem történik véletlenül. Minden komolyabb likvidációt, amely Szerbiában történt, jó előre kiterveltek", mondta Zukorlić, s hozzátette, a szerb történelem igazolta, hogy "a likvidációk általában az államvezetés csúcsáig terjedő összeesküvéseket követően történnek". (B92 ,Tanjug)
A Srbijavoz bejelentette, hogy július 15-től átlagosan mintegy 10 százalékkal emeli a belföldi vasúti jegyek árát. A vasúttársaság szerint az áremelés célja a szolgáltatások fejlesztése, az utaskomfort javítása, valamint az új vonatok beszerzésének és a vasúti infrastruktúra korszerűsítésének finanszírozása.
A...
2026. JÚNIUS 10.
[ 14:44 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök Belgrádban fogadta Alexus G. Grynkewich tábornokot, a NATO európai szövetséges erőinek főparancsnokát. A találkozón a felek a nyugat-balkáni biztonsági helyzetről, valamint a béke és a stabilitás megőrzésének fontosságáról egyeztettek, közölte a Tanjug.
Vučić a megbeszélést követően...
2026. JÚNIUS 10.
[ 12:19 ]
A szerbiai Belügyminisztérium (MUP) ismét felhívta a figyelmet az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokra.
A hatályos előírások szerint az elektromos rollerrel csak azok vehetnek részt a közlekedésben, akik rendelkeznek a Közlekedésbiztonsági Ügynökség által kiadott azonosító matricával. Ennek hiánya 10...
2026. JÚNIUS 10.
[ 11:42 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




