Egyre nagyobb méreteket ölt az egészségügyiek sztrájkja
Betűméret:
Az egészségügyben és a szociális védelemben dolgozók szakszervezete szerdára egyórás munkabeszüntetést jelentett be az egészségügyi intézményekben, míg a másik két szakszervezet már napok óta sztrájkol a munkaminimum tiszteletben tartása mellett.A szakszervezetek követelései között szerepel a közszolgálatban dolgozók béreinek elszámolásáról szóló rendelet megváltoztatása, valamint a kollektív szerződések következetes betartása.
Zoran Savić, az egészségügyben és a szociális védelemben dolgozók szakszervezetének elnöke ma a Betának azt nyilatkozta, hogy ennek az érdekvédelmi szervezetnek a képviselői holnap 11 órakor egy órára beszüntetik a munkát, s a munkaminimum tiszteletben tartása melletti teljes munkabeszüntetésről később döntenek. Savić hangsúlyozta, nem történt előrelépés a szakszervezetek követeléseivel kapcsolatban, illetve a korábbiak után nem tárgyaltak a kormány képviselőivel. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




