Továbbra is körözik Miladin Kovačevićet
A garázda szerb kosarazó nem úszta meg annak ellenére sem, hogy a szerb állam kártérítést fizetett áldozatának
Betűméret:
Borivoje Borović belgrádi ügyvéd kedden megerősítette, hogy az amerikai ügyészség kérte Miladin Kovačević kiadatását, hogy az Egyesült Államokban ítélkezhessenek Bryan Steinhauer bántalmazása ügyében, de hozzátette, ez elképzelhetetlen, hiszen védence felett már ítélkeztek ebben az ügyben.Borović elmondta, a hozzátartozókat és Kovačević védőit arról értesítették, hogy az illetékes amerikai ügyészség azt kérte, hogy járjanak el a korábban kiadott Interpol körözés szerint.
Az ügyvéd ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy az Egyesült Államoknak Szerbia kifizetett egy millió dollárt Steinhauer kártalanítása címén, s ez volt a feltétele annak, hogy az ügyet átvehesse a szerbiai igazságszolgáltatás.
A zombori alapfokú bíróság nem kapta kézhez az amerikai ügyészség kérelmét. Nemanja Rilke, a zombori alapfokú bíróság titkára elmondta, többször is leellenőrizték, de nem kaptak ilyen megkeresést.
Rilke nem akart találgatásokba bocsátkozni azt illetően, miféle választ adnának, amennyiben a megkeresés megérkezne, de azt elmondta, Kovačević a zombori börtönben tölti büntetését, s ennek a bíróságnak ez az egyetlen köze az egész esethez.
***
Újabb jelentés szerint az Egyesült Államok nem kérte Miladin Kovačević kiadatását, de New York állam ügyészsége nem tesz le arról, hogy továbbra is követelje bűnvádi felelősségrevonását Bryan Steinhauer 2008-ban történt súlyos bántalmazása miatt. Az ügyész azt is kérte, hogy a Interpol "piros körözése" maradjon továbbra is érvényben Kovačević ellen. (B92, Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




