Szerbia
Megbüntették a KBC és az Alfa bankot
Betűméret:             
A Szerb Nemzeti Bank összesen 5,5 millió dinárral büntette meg a KBC és az Alfa bankokat a pénzügyi szolgáltatások felhasználóinak védelméről szóló törvény megsértése miatt, tudta meg nem hivatalos forrásokból a Blic.
A lap értesülései szerint összesen 11 pénzbüntetést róttak ki esetenként 500 ezer dinár értékben – kettőt a KBC, kilencet pedig az Alfa bank kapott.
A büntetéseket azt követően szabták ki, hogy az elégedetlen ügyfelek panasszal fordultak a Szerb Nemzeti Bankhoz (NBS). Valamennyi panasz arra vonatkozott, hogy a bankok nem hangolták össze a lakáshitelek kamatait, ami tavaly 5-e óta, amikor életbe lépett a pénzügyi szolgáltások felhasználóit védő törvény, kötelességük lett volna. Más szóval, a két bank nem csökkentette a kamatokat, miután korábban azt egyoldalúan megemelte.
A KBC bank akkor került egyébként az érdeklődés homlokterébe, amikor elős bankként pert nyert ellene a bíróságon egyik ügyfele, éppen a törvénytelen kamatemelés miatt.
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó