Szerbia
Az Amnesty International bírálta a szerbiai kormányt
Betűméret:             
Az Amnesty International (AI) csütörtökön azzal vádolta meg a szerbiai kormányt, hogy "nyilvánvaló módon megsértette a nemzetközi jogot, amikor engedélyezte a belgrádi hatóságoknak", hogy kiköltöztessenek 250 roma családot a Belvil városrészből.
A szervezet közleménye szerint azokkal a romákkal, akik nem megfelelő higiénés körülmények között élnek az újbelgrádi Belvil romatelepen, "nem konzultáltak" a kiköltöztetéssel kapcsolatban, "megvonták tőlük a megfelelő információkat, értesítéseket, a jogorvoslat lehetőségét".
Az AI úgy értékeli, hogy "ez azt jelenti, hogy a 250 roma család közül egyesek elszakítottnak érezhetik magukat, mások pedig földönfutónak".
"Megismételjük felhívásunkat, miszerint a szerbiai kormány hozzon olyan törvényt, amely megtiltja a kényszerkiköltöztetést és olyan megszigorításokat eredményez, amellyel megakadályozható a nemzetközi jog flagráns megsértése, amellyel most szembesülünk" a Belvil esetében, áll a szervezet közleményében.
Az AI azt is megállapítja, hogy a belgrádi rendőrség és a városi hatóságok nem alkalmaztak erőszakot a mai belvili akció során, amelyet a média, az AI képviselői és helyi kormányon kívüli szervezetek, az ENSZ, az EU és az EBESZ szerbiai megfigyelői is figyelemmel kísértek. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó