Nem jelentett veszélyt a vinčai sugárzás
Betűméret:
A szerbiai nukláris létesítményekben (NOS) dolgozók nem voltak kitéve számottevőbb sugárzásnak a vinčai intézetben történt incidens során, jelentette ki a B92-nek Jagoš Raičević, a NOS igazgatója.Mint mondta, körülbelül akkora sugárdózist kaptak, mintha egy interkontinentális repülőúton vettek volna részt, s ez természetesen nem jelent veszélyt az egészségre.
Raičević a Novosti cikke kapcsán, amely azt állítja, hogy számos mulasztás történt, valamint, hogy az ott dolgozók komolyan aggódnak a maguk, de a vinčaiak egészségéért is, azt mondta, az incidensről készült minden feljegyzés és felvétel megvan, s ő "teljes felelősségével áll amögött, hogy az egész eset nem volt olyan, hogy arról írni kellett volna".
Raičević szerint egy kolléganője akar vele így leszámolni, akit nemrég leváltottak, mert sokkal csúnyább dolgokba keveredett, mint ami az újságban megjelent, s azt akarta eltussolni.
Snežana Pavlović, a radiációs részleg igazgatója levelet intézett Ivica Dačić, Žarko Obradović és Oliver Dulić miniszterekhez, amelyben az áll, hogy a NOS közvállalat dolgozói, miközben kiemelték a medencéből a radioaktív rudakat, sokkal nagyobb sugáradaggal fertőződtek, mint ami a jóváhagyott érték. Szerinte mindezt dr. Jagoš Raičević megbízott igazgató utasítására tették.
A Novosti a nevüket elhallgató dolgozókat is idéz, akik azt mondták, "a vállalatban teljes káosz van, a legjobb szakembereket leváltották, s helyüket tapasztalattal nem rendelkezők foglalták el".
A dolgozók elmesélték azt is, hogyan történt a múlt heti eset:
"A NOS beli kollégák kiemelték a medencéből a rudakat, amelyekben korábban nukleáris üzemanyag volt. Amit kiemelték a vízből, a sugárzás rendkívül megnőtt. A sugárzás mértékét ellenőrző szakemberek azt kérték, azonnal hagyják abba a munkát. S akkor érkezett az utasítás, hogy az egész eljárást ismételjék meg újra. Így történhetett, hogy két perc alatt sokkal nagyobb sugárdózist kaptak, mint amit normál körülmények között egy hét alatt kaphattak volna", írja a Novosti. (B92, Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




