A negatív kampány csökkenti az SNS és a DS támogatottságát
Betűméret:
A választásokat megelőző negatív kampánynak köszönhetően csökken a két legerősebb párt, a Demokrata Párt (DS) és a Szerb Haladó Párt (SNS) támogatottsága. A legutóbbi felmérések szerint ennek következtében a SNS a választók 5, a DS 3 százalékát veszítette el, legalábbis ez derül ki a Partner Consulting ügynökség felmérésének eredményéből, amiből az is kiviláglik, hogy a haladókat jelenleg a polgárok 24 százaléka támogatja, míg a DS a választók 21,8 százalékának bizalmát élvezi. A felmérés eredménye szerint április 12-én a SNS 29,7, a DS 25,1 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak.Az eredményekből ítélve az SNS elnökjelöltje, Tomislav Nikolić az első körben a szavazatok 28,2 százalékára számíthat, míg Boris Tadić, a DS jelöltje 24,8-ra. A második körben a jelek szerint "holtverseny" lesz, így, legalábbis a dolgok jelenlegi állása szerint, a demokraták jelöltjének a szavazatok 50,2 százaléka, míg Nikolićnak 49,8 százaléka jut.
"Az elnökválasztás második körének végeredményére ki fog hatni a parlamenti választások eredménye is, de azok a tárgyalások is, amelyeket az új kormány megalakításával kapcsolatban folytatnak majd", mondta Miroslav Šutić, a Partner Consulting ügynökség igazgatója.
A negatív választási kampány a polgárok 70 százalékánál kelt ellenszenvet, márpedig, állításuk szerint a Demokrata Párt, minden más pártnál gyakrabban folyamodik ehhez a módszerhez.
A DS és az SNS megítélése mellett a negatív kampány eredményeként csökkent a szocialisták népszerűsége is, akik két héttel ezelőtt még a választópolgárok 13,2 százalékának bizalmát élvezték, míg ma csak 11,4 százalék szavazna rájuk. (Beta)
(A képen: Tadić és Nikolić)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




