Szerbia
Csütörtök éjféltől kampánycsend
Betűméret:             
A pártok és koalíciók még néhány napig, pontosabban csütörtök éjfélig kampányolhatnak, akkor kezdődik ugyanis a kampánycsend, ami vasárnap 20 óráig tart, amikor is zárnak a szavazóhelyek.
Csütörtök éjféltől vasárnap este 8-ig tilos a választási propaganda, a nyilvános pártgyülekezetek megtartása, valamint a választási eredményekkel kapcsolatos becslések közzététele.
A választások napján, vagyis május 6-án reggel hét és este 8 óra között arról lehet adatokat közölni, az egyes jelöltek hol szavaztak, de nyilatkozniuk a jelölteknek már nem szabad.
A kampánycsend idején szabad adatokat közölni arról, mekkora a szavazóhelyek látogatottsága, valamint azok a felhívások is közölhetők, amelyek arról szólnak, mikor és milyen körülmények között szavazhatnak a polgárok.
Amíg a kampánycsend érvényben van, a választási helyeken illetve 50 méteres körzetükben tilos elhelyezni a politikai pártok szimbólumait és egyéb propagandaanyagát. Amennyiben ezt a rendeletet nem tartják tiszteletben, a választási bizottságot - a törvény szerint - feloszlatják és a szavazást ezeken a helyeken megismétlik. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó