Megállapodás a választások koszovói megtartásáról
Betűméret:
Megszületett a megállapodás az EBESZ-szel a szerbiai parlamenti választások, valamint az elnökválasztás megtartásáról Koszovóban is, jelentette be ma Slavica Đukić-Dejanović, a szerbiai képviselőház elnöke.Szavai szerint a választásokat 90 szavazóhelyen bonyolítják le, ahol - mint hangsúlyozta - leadják voksukat Szerbia Ibartól északra és délre élő polgárai is.
Goran Bogdanović, a szerb kormány Koszovó-ügyi minisztere azt nyilatkozta, hogy az EBESZ képviselőivel megszületett megállapodás lehetővé teszi a választási folyamat teljesen szabályos lebonyolítását. A némileg csökkentett számú szavazóhely nem kellene, hogy zavarja a koszovói szerbeket, hiszen egyes szavazóhelyek összevonása kizárólag biztonsági okokból történt, mondta a miniszter, aki hozzátette, nem számít komolyabb incidensekre az elkövetkező napok és a választások folyamán, különösen azok után, hogy a KFOR is megerősítette jelenlétét.
Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ma üdvözölte a megállapodást és arra szólította fel Pristinát és Belgrádot, hogy működjön együtt az EBESZ-szel és tartózkodjon mindkét fél az olyan lépésektől, amelyek növelnék a feszültséget a térségben. Az EULEX fokozott figyelemmel kíséri majd a választásokat és a helyi, valamint a nemzetközi szervezetekkel szorosan együttműködve teljesíti megbízatását, mondta Ashton. (Beta, Tanjug)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




