Katonai hírszerzés: az erőszak kiújulásától tartanak Koszovóban
Betűméret:
A katonai hírszerzési ügynökség igazgatója szerint a pillanatnyi koszovói helyzetet az etnikumok közti feszültség jellemzi, ami miatt fokozódhat az erőszakos cselekmények lehetősége.Ehhez jelentős mértékben hozzájárult, véleménye szerint, a koszovói hatóságok azon kijelentése, miszerint erővel is meg fogják akadályozni a szerbiai választások megtartását Koszovóban, s fel fogják számolni az ún. párhuzamos szerb intézményeket, mondta Dragan Vladisavljević tábornok a Politikának nyilatkozva.
Vladisavljević tábornok rámutatott arra is, hogy "az Ibar folyótól délre igen nagy nyomás nehezedik a szerb lakosságra", ugyanakkor "Pristina azokkal az intézkedésekkel, amelyek értelmezése szerint a két fél közötti párbeszédből erednek, megnehezíti a koszovói szerbek mindennapi életét". Szavai szerint "Észak-Koszovó vegyesen lakott részeiben és az Ibartól délre eső enklávéban felfegyverzett albánok csoportjait észlelték".
"Már puszta jelenlétük is félelmet kelt a lakosság körében, ráadásul egyes szélsőséges csoportok nyíltan azzal fenyegetőznek, hogy erőszakkal is megakadályozzák a szerbiai választások lebonyolítását", mondta Vladisavljević, aki kiemelte, a NATO képviselői, felmérve a biztonsági kockázatot úgy döntöttek, erősítést küldenek a KFOR csapatoknak, hogy teljesíteni tudják küldetésüket, s meg tudják őrizni a biztonságot. A tábornok véleménye szerint "a dolgok további menete Koszovóban a politikai folyamatoktól függ, az EBESZ erőforrásaitól, illetve attól, végre tudják-e hajtani a választások lebonyolítását, valamint a nemzetközi erőktől, amelyeknek mindezt támogatniuk kell, s megakadályozni az albán felet abban, hogy incidenseket robbantson ki".
A hírszerző ügynökség igazgatója megjegyezte, "a mecedóniai eseményeket semmiképpen sem szabad elszigetelten kezelni, lévén, hogy az egész régióban erősödnek azok az albán törekvések, amelyek az albánok lakta területek egyesítését tűzték ki célul, kiváltképp abban az évben, amikor Albánia államisága első évszázadát ünnepli".
"A régióban nincs harmónia, sok még a megoldatlan kérdés, egyes problémák eltérő megítélése, de létrejött a folyamatos párbeszéd és a bizalom, különösen a honvédelmi minisztériumok és a fegyveres erők között. Ezért bízvást állíthatjuk, hogy az extremizmus különböző formái és a szervezett bűnözés jelenti a legnagyobb veszélyt a biztonságra, amivel Szerbiának is szembe kell néznie", szögezte le Vladisavljević tábornok. (Tanjug)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




