Szerbia
Fogadni is lehet a vasárnapi választások győzteseire
Betűméret:             
Szerbiában a magán fogadóirodák nagy része is beszállt a választási hadjáratba: az irodákban arra lehet fogadni, hogy egy adott jelölt támogatottsága hány százalékos lesz. Találat esetén a fogadó a befizetett száz dinárjáért 185 dinárt kap vissza. Eddig legtöbben a Szerb Haladó Pártra (SNS) fogadtak, jelenti Blaskó Márta, az MTI tudósítója.
Elemzők a kampány végén megállapították: ez volt az első alkalom, hogy a pártok kevesebbet beszéltek saját magukról, sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a vetélytársaikat lejárassák.
A korábbi választásokat szerény marketingtevékenység előzte meg. Ezúttal a pártok az összes lehetőséggel éltek: plakátok, rádiós és televíziós reklámok özöne zúdult a választókra. Tele voltak az autóutak és a települések utcái falragaszokkal és óriásplakátokkal. Az 52 napos kampány végét az jelezte, hogy az összefirkált falragaszokat és óriásplakátokat már nem pótolták, ottmaradtak a rájuk firkált velős véleményekkel együtt.
A pártok főleg a televízióra összpontosítottak. Kisfilmek és zenés betétek váltogatták egymást a képernyőn, sőt voltak olyan jelöltek is, akik maguk zenéltek és énekeltek. Színészek és énekesek ekkora tömege is most először jelent meg a pártok rendezvényein. A költségeket firtató kérdésekre a pártok "magukat meg nem nevező támogatókra" hivatkoztak.
Új szabály, hogy a választások után egy hónappal hivatalosan el kell számolni a szponzori és kampánypénzekkel, egy köztársasági bizottság nézi át a zárszámadásokat.
A jelöltek kevesebbet használták a facebookot vagy a twittert kampánycélokra. Internetes oldalakon és a pártok honlapján olvasói leveleknek álcázott ellenpropagandával éltek, de a sok azonos cím többször lebuktatta őket.
Ugyancsak idei szabály, hogy az elnökjelöltek csak úgy igényelhettek a költségvetésből pénzt a kampányra, ha előtte letétbe helyezték az összeget (lehetett értékpapírban is), vagy arányos értékű ingatlant kínáltak fedezetként. A támogatás 50 millió dinár (447 ezer euró) volt. Ha a jelölt nem éri el az 1 százalékos támogatottságot, akkor vissza kell fizetnie a pénzt, s automatikusan elveszti a letétet. A szigorítás célja az, hogy a komoly szándék nélküli - csak a pénzre áhítozó - elnökjelölteket elrettentsék az indulástól.
A népképviselőkről szóló törvény tavalyi módosítása szerint idén a jelöltek 33 százalékának nőnek kellett lennie, s olyan helyen kellett szerepelnie, hogy reális esélye legyen a parlamentbe jutásra.
Utolsó alkalommal használják a többszöri szavazás lehetőségét kizáró foszforeszkáló oldatot: ezzel befújják annak a mutatóujját, aki már szavazott. A következő választáson ez már nem lesz.
Az újságok összegyűjtötték a kampányban elhangzott legvadabb ígéreteket. Az első helyezett az a közép-szerbiai jelölt lett, aki győzelme esetére egy elefántot ígért városának, "legalább erről leszünk ismertek" felkiáltással. (MTI)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó