Szerbia
10 óráig a polgárok 10,98 százaléka szavazott
Betűméret:             
A Köztársasági Választási Bizottság (RIK) első részeredménye szerint ma délelőtt 10 óráig a szerbiai szavazópolgárok 10,98 százaléka adta le voksát, ami egy százalékkal több, mint a 2008-as választások alkalmával.
A Köztársasági Statisztikai Intézet igazgatója, Dragan Vukmirović a ma délelőtti sajtótájékoztatón azt mondta, Szerbia középső részében a jelzett időpontig a szavazók 10,92, Vajdaságban 11,11, Belgrádban 10,59 százaléka élt állampolgári jogával.
Miodrag Petrović, a RIK tagja elmondta, eddig nem jeleztek komolyabb szabálytalanságokat. (B92, Tanjug)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó