Kinek hány mandátuma lesz a szkupstinában
A Vajdasági Magyar Szövetség öt képviselői hellyel rendelkezik majd az új parlamentben
Betűméret:
A parlamenti választások győztese, a Szerb Haladó Párt 73 képviselői hellyel rendelkezik majd a szerb törvényhozásban, a Választás a jobb életért lista, amelyet a Demokrata Párt vezet, 68 mandátummal. A CeSID végeleges becslése szerint a szocialisták vezette koalíció (SPS-JS-PUPS) 45, a Szerbiai Demokrata Párt 20, a Fordulat (Liberális Demokrata Párttal az élen) ugyancsak 20, a Szerbiai Egyesült Régiók pedig 16 mandátumhoz jutott. A Szerb Radikális Párt nem lépte át a parlamenti küszöböt.
A Vajdasági Magyar Szövetségnek a CeSID szerint 5, a Mindannyian Együtt kisebbségi koalíció (amelynek tagja két magyar párt is, a VMDK és az MPSZ) egy parlamenti helyhez jutott. Még két kisebbségi lista (amelyek esetében szintén nem volt parlamenti küszöb, hanem az úgynevezett természetes küszöböt alkalmazták) egy-egy mandátumot szerzett.
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




