Elemzői vélemény: Szerbiában erősödőben az elnöki hatalom
Betűméret:
Azzal, hogy addig halogatják a szerbiai kormány megalakítását, míg ismeretessé nem válnak az elnökválasztás második körében elért eredmények, azt jelenti, hogy ez még inkább megerősíti az elnöki rendszert, jelentette ki Vladimir Gligorov, a bécsi nemzetközi gazdasági stúdiumok intézetének munkatársa."Meg kell várni az elnökválasztás eredményeit ahhoz, hogy kiderüljön, hogyan fog festeni a tárcák eloszlása az új kormányban, ez pedig nem jó, mert ez tovább erősíti az elnök hatalmát", nyilatkozta Gligorov a Betának.
A szakember úgy értékelte, a Szerbiai Szocialista Párt jó szereplése a választásokon annak tudható be, hogy a polgárok bizalma csökkent a két vezető párt, a Demokrata Párt és a Szerb Haladó Párt iránt, s annak is, hogy a polgárok immáron inkább nem szavaznak a pártok zavaros vagy nem létező választási ígéretei miatt.
"A szavazatok szétszóródtak, hogy így csökkenjen a felelőtlen hatalom kockázata. De még így is, a szavazók inkább az eddigi koalícióra, mintsem az ellenzékre szavaztak", mondta Gligorov. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




