CeSID: A választások szabályosak voltak
Betűméret:
Đorđe Vuković, a szabad és demokratikus választásokra felügyelő központ, a CeSID képviselője elvetette egyes politikai pártok azon állításait, hogy a május 6-ai választások szabálytalanul zajlottak, ugyanis, mint mondta, minden szavazóhelyen készültek jegyzőkönyvek a szavazás eredményeiről.Vuković azt mondta, a választások eredményére nem hathat ki az, hogy egy zsákban szavazólapokat találtak, mert megvannak a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek, amelyek hitelesítésénél viszont jelen volt minden párt képviselője.
"Hogy valamilyen módon valaki meghatározott mennyiségű választási anyaghoz juthatott, mint láthattuk, lehetséges. De hogy ez kihatással van a választási folyamatra, illetve az eredményekre, azt az ilyen híresztelések kitalálóinak legnagyobb szomorúságára, meg kell cáfolnom, mert ez nem lehetséges", mondta Vuković. Véleménye szerint az történhetett, "s valószínűleg az is történt, hogy valamelyik választási bizottság elnöke, aki rühellte végigvárni a választások éjszakáját, eldobta a ráeső részt és ezzel komoly szabálysértést követett el".
"A CeSID-ben a választások éjszakáján kapcsolatba léptünk az Szerb Haladó Párttal és más pártokkal is, s a kommunikáció során a nagyon hasonló megállapításokra jutottunk, ami a választási eredményeket illeti, s csak minimális eltérések mutatkoztak", mondta, s hozzátette, akkor senki sem beszélt választási csalásról.
Goati: a választások szabályossága vizsgálatakor a jegyzőkönyvek döntőek
Vladimir Goati, a Transparency Srbija igazgatója azt mondta, a választások szabályosságának vizsgálatakor a legfontosabbak a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek, amelyet a választási folyamatban résztvevő minden párt képviselője aláír.
Goati magyarázata szerint a választási folyamatban résztvevő pártok részére biztosított néhány védekező mechanizmus is, s ezek egyikét jelentik a választásokat ellenőrző és a jegyzőkönyveket aláíró bizottságok tagjai, akik valamennyi párt soraiból kerülnek ki. A szavazólapokkal teli zsákra utalva azt mondta, ennyi szavazat semmiképpen sem befolyásolhatja a választások szabályosságát. "Nehéz ennek alapján a választások megismétlését követelni", mondta Goati, hozzátéve a választási szabálytalanságra a szavazóhelyeken készült jegyzőkönyvek meghamisítása lehetne bizonyíték, vagy az, hogy ha az állam több szavazólapot nyomtatott volna, mint ahogyan az a kilencvenes években megtörtént. (Tanjug)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




