Szerbia
Szerbiai választások: A szerb sajtó megosztott a csalások ügyében
Betűméret:             
A szerbiai sajtó megosztott a választási csalás ügyében: a lapok nyíltan az egyik vagy a másik elnökjelöltet védik - idézi a Danas belgrádi napilap keddi online kiadása a közvélemény-kutatók friss elemzését.
A Demokrata Párt (DS) jelöltje, Boris Tadić az utóbbi nyolc napban 647 alkalommal nyilatkozott a sajtónak, Tomislav Nikolić, a Szerb Haladó Párt (SNS) jelöltje pedig 569 alakalommal, s a nyilatkozataikból egy alkalommal sem maradt ki a választási csalás témája - állapította meg a Kliping közvélemény-kutató ügynökség.
Ilija Vučičević, a Kliping képviselője megállapította, hogy csak néhány újság próbált a "vokslopás ügyben" részrehajlás nélkül és hitelesen tájékoztatni, ugyanazok, amelyek a kampány során is tartózkodtak a pártosságtól.
Más újságok - ezek a nagyobb példányszámú és igen népszerű sajtótermékek - pedig direkt állásfoglalással próbálták a szavazókat befolyásolni az egyik jelölt támogatására.
Vucicevic a legelemibb szakmai követelményeket is semmibe vevő egyik napilap példáját említette, ahol az egyik jelölt Tomislav Nikolić (SNS) elleni negatív kampány sokkal több helyet kapott, mint a két államfőjelölt programja együttvéve.
Zoran Gavrilović, a Társadalmi Kutatások Irodájának szakértője szerint a választási szabálytalanságok témájának túlzott előtérbe kerülése, akár öngólt is jelenthet a jelöltek számára. " A Szerb Haladó Párt választóira úgy is hathat, hogy május 20-án otthon maradnak szavazás helyett" - jelentette ki.
Május huszadikán tartják a szerbiai elnökválasztás második fordulóját. Az első fordulóban a 12 jelölt közül a Nyugat-barát Boris Tadić, a demokraták jelöltje a szavazatok 25,31 százalékát kapta, míg a radikálisabb nézeteket valló Tomislav Nikolić a szavazatok 25,02 százalékát szerezte meg. (MTI)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó