Szerbia
Megkezdődött Hágában Ratko Mladić pere
Betűméret:             
Szinte pontosan egy évvel Ratko Mladić őrizetbe vétele után, szerdán megkezdődött Hágában az 1992-95-ös boszniai háború volt szerb katonai főparancsnokának pere a Nemzetközi Törvényszéken.
Radovan Karadžić volt boszniai szerb vezetővel együtt a 70 éves Mladićot tartják az egyik fő felelősnek az 1995-ös srebrenicai népirtásért, valamint Szarajevó több ezer halálos áldozatot követelő, több hónapig tartó ostromáért. A háborúban összesen mintegy 100 ezren haltak meg, és 2,2 millióan kényszerültek elhagyni otthonukat. A két fő felelőst alapvetően ugyanazokkal a bűncselekményekkel vádolják.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszéken a vádirat ismertetésével kezdődött az eljárás, amelyben Mladić várhatóan maga látja el a védelmét.
Az ügyészséget képviselő Dermot Groome szerdán egyebek között arra hívta fel a figyelmet, hogy Mladić volt a fő irányítója a Boszniában végrehajtott etnikai tisztogatásnak. A tizenegy fővádpont között népirtás, emberiesség elleni bűncselekmények, a háborús törvények és szokások megsértése is szerepel.
Groome emlékeztetett arra, hogy az ügyészség tavaly le is rövidítette a vádiratot annak érdekében, hogy meggyorsítsa az eljárást. Az eredetileg a vádlott terhére rótt közel 200 vádpontnak így várhatóan csak mintegy a felével foglalkoznak a tárgyaláson.
Az ügyész a bevezető beszédben úgy fogalmazott: be fogják bizonyítani, hogy Mladićnak a húsz éve kezdődött négyéves háború alatt elkövetett minden nagyobb bűncselekményben enne volt a keze.
A per a várakozások szerint jóval több mint egy évig tart majd. Más vádlottakhoz hasonlóan Mladić is igyekszik minél több halasztást kicsikarni. Egészségi állapota mellett már a bizonyítékok ismeretének hiányára, az elnöklő Alphons Orie bíró elfogultságára, adminisztratív hiányosságokra hivatkozva is kért már halasztást. Legutóbbi kérelmét mindazonáltal, amelyben az eljárás szerdai kezdetének későbbre tolását kérte, elutasították.
Orie bíró szerdán jelezte, hogy a törvényszék fontolgatja a két hónap múlva esedékes bizonyítékismertetés elhalasztását, mert a bizonyítékoknak a védelem elé tárásával kapcsolatban valóban felmerültek adminisztratív jellegű mulasztások. Az ügyész is utalt arra, hogy nem kifogásol egy ésszerű mértékű halasztást.
A vádlott a helyszíni beszámolók szerint nyugodtnak mutatkozott a vád ismertetése alatt, több gondolatot lejegyzett, az egyes vádak elhangzásakor nem mutatott érzelmeket. Mladić, akinek egészségi állapota ügyvédje szerint jelentősen megromlott az elmúlt időszakban, ezúttal jobb állapotúnak tűnt, mint legutóbbi nyilvános megjelenésein, de nem kért szót.
Az eljárás helyszínén, az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Törvényszék hágai épületénél boszniai áldozatok özvegyeinek és anyjainak egy csoportja is megjelent, hogy a helyszínen kövesse a pert. A csoport tagjai egyebek között mészárosnak és gyilkosnak nevezték a vádlottat, és felszólították a bírákat, hogy méltó büntetést szabjanak ki Mladićra. Utóbbi viszont fenyegető mozdulatokat tett a csoport tagjai felé, egyebek között elhúzva kezét a torka előtt.
A vádlott korábban tagadta bűnösségét, és azt hangoztatta, hogy tevékenységével a boszniai szerbeket védelmezte.
Mladićra akár életfogytiglani büntetést is kiszabhat a törvényszék.
A per kezdete újabb jelzés arra is, hogy végéhez közeledik a volt jugoszláviai háborúkkal foglalkozó törvényszék tevékenysége. Hágában összesen százhatvanegy személy ellen emeltek vádat horvátországi, boszniai vagy koszovói háborús bűnök gyanújával, és az ítéletek túlnyomó többsége már meg is született. Mladić pere az utolsó, amely a boszniai háborúval kapcsolatban indult.
A vádlottak közé tartozott a kilencvenes évek délszláv háborúiért legfőbb bűnösnek tartott Slobodan Milosevic volt szerb elnök is, ő azonban hat évvel ezelőtt, még ítélethirdetés előtt elhunyt a törvényszék börtönében. (MTI)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó