Szerbia
Az EBRD rosszabbra módosította Szerbiával kapcsolatos GDP-előrejelzését
Betűméret:             
Az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank (EBRD) pénteken ismét csökkentette a szerbiai bruttó társadalmi össztermékkel kapcsolatos, vagyis GDP-becslését, mégpedig egy egész százalékponttal, 1,1-ről 0,1-re.
A régió gazdasági kilátásaival kapcsolatos, Londonban közzétett elemzés szerint az EBRD azt várja, hogy a bruttó társadalmi össztermék, azaz a GDP 2013-ban fog fokozottan növekedni, amikor is eléri majd a 2,6 százalékot.
Az elemzés szerint Szerbia 2011-ben 1,6 százalékos GDP-t valósított meg, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb annál, amit az EBRD januárban bejelentett.
Az EBRD vezető gazdasági szakértője, Eric Berglöf a régió növekedései előrejelzéseit bemutatva rámutatott, hogy Dél-Kelet Európa országai ebben az évben mindössze 1 százalékos növekedést könyvelhetnek el, de jövő évben ez 2,4 százalékra növekedhet.
Berglöf nem számít arra, hogy a dél-kelet-európai országok ismét recesszióba süllyednek, de többségük elenyésző növekedésre számíthat a befektetések rohamos csökkenése, a csökkenő bizalom, s részben, a görögországi válság következményeként.
A Szerb Nemzeti Bank várakozásai szerint Szerbia az idén 0,5 százaléknyi GDP növekedésre számíthat, ennyi volt a Nemzetközi Valutaalap legutóbbi becslése is. A szerbiai fiskális tanács ebben az évben stagnáló GDP-t látott elő, míg egyes gazdasági elemzők hanyatlást jósoltak. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ). Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs. Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug. Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó