Az állam a magánmédiumok konkurenciája
Betűméret:
Szerbiában a média területén mindössze négy valósul meg a szakma 24 elfogadott európai mércéje közül, az állam pedig befolyása és az egyes médiumok pénzelése révén úgy viselkedik, mint a magánmédiumok konkurenciája, mutat rá a Szerbia médiaszabadsága európai tükörben című jelentés.A Szerbiai Független Újságírók Egyesülete (NUNS), a szabad és független médiumok társulása (ANEM), a Vajdasági Független Újságírók Egyesülete és a Lokal pres közös pénteki sajtótájékoztatóján az hangzott el, hogy Szerbiában szabadon választható az újságírói hivatás, szabad az internet és a külföldi médiumokhoz való hozzáférés, elkülönül a végrehajtó hatalom részvétele a médiamunka professzionális végzésétől és a kivételesen fontos eseményekről való exkluzív tudósítás csak korlátozott számú médium joga.
A jelentés szerint noha az európai mércék többsége számára viszonylag jó törvényes háttér létezik, ez a gyakorlatban mégsem valósul meg teljes mértékben, ez a legszembeötlőbb a médiagazdaság területén, valamint a médiumok politikától való függetlensége terén.
A kutatás szerint a tájékoztatási eszközök 240 megkérdezett főszerkesztőjének mindössze két százaléka véli úgy, hogy a médiaszabadság és az újságírók jogai teljes mértékben megvalósultak az elmúlt év folyamán. Elmondták azt is, hogy az újságírók szakszervezetei többnyire csak a közszolgálati médiumokban működnek, míg a magánkézben lévőkben, amennyiben egyáltalán vannak, a privatizáció előtti korszakból öröklődtek.
Jovanka Matić, a kutatás koordinátora elmondta, Szerbiában a hatalom évtizedek óta halogatja a médiaszféra reformját, ami megmutatkozik a televíziós digitalizálás stratégiájának sorsán is, miközben a politikusok nagy szükségét érzik, hogy a médiát saját ízlésük és szükségleteik szerint formálják, amire igen nagy teret kapnak.
Vukašin Obradović, a NUNS elnöke úgy értékelte, a mind gyakoribb becsületsértési eljárások, amelyeket az egyes médiumok ellen indítanak, leggyakrabban a politika irányából érkeznek, s az a céljuk, hogy az adott médiumot pénzügyileg lehetetlenné tegyék, vagy pedig hogy ösztönözzék az újságíróknál az öncenzúrát.
Dejan Miladinović, a Lokal pres elnöke rámutatott, az össz érték, amit az állam és a helyi önkormányzatok a költségvetésből a médiumok részére elkülönítenek, a 40 millió eurót közelíti, de a gond nem is az összeg magasságával, hanem annak elosztásával van.
Példaként azt hozta fel, hogy az államnak folyósított 5 millió eurós támogatásból 4 millió a négy közszolgálati médium pénzelésére ment el, míg a maradék egymillión több mint 200 médium osztozott. (Beta)
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




