Korrupció elleni harc: nagy letartóztatások várhatók
Betűméret:
Hamarosan nagy letartóztatások lesznek korrupciós ügyekben, jelentette be a szervezett bűnözés elleni harccal megbízott különleges ügyész, Miljko Radisavljević.Mint mondta, letartóztatások várhatók a pénzügyi és a gazdasági szektorban, valamint azokon a területeken, ahol mindez összefonódik az állami szervekkel. "Ez a legnagyobb problémája ennek az országnak, amikor a bűnözésről és a korrupcióról van szó", nyilatkozta Radisavljević a Blicnek adott interjújában, s hozzátette, a szervezett bűnözés Szerbiában "helyi szintű csoportokra korlátozódik", mert a szervezett bűnözés feletti ellenőrzést rendkívül megszigorították az elmúlt időszakban.
Arra a kérdésre, kik alkotják a szervezett bűnözés "krémjét", s vannak-e arra mutató jelek, hogy a bűnözés összefonódik a politikával, Radisavljević elmondta, "a bűnözői csoportok rendszerint megpróbálják ügyleteikbe bevonni a közéleti szereplőket, akik olykor bizony nem tudnak ellenállni azoknak a vonzó ajánlatoknak, amelyek 'bizonyos sikeres üzletemberektől' érkeznek". "Annak alapján, amit eddig összegyűjtöttünk, széleskörű, mindenre kiterjedő eljárást indítottunk az egyik legerősebb balkáni bűnszervezet ellen, akik ellen pedig bizonyítékaink voltak, vádat is emeltünk", mondta a különleges ügyész.
Azt is bejelentette, hogy újabb vagyonelkobzások várhatók, s különösen "érdekfeszítőnek" ígérkeznek a szerb bűnözők Spanyolországban megszerzett vagyonai, amelyek elkobzása után lesz csak igazán látható a szervezett bűnözés ereje.
"A becslések szerint több száz millió euró van befektetve ingatlanokba vagy titkos számlákra átutalva mindenféle egzotikus sziget bankjaiban. Káprázatos villák, Malagában az ún. Szerb utca, a barcelonai, madridi, granadai lakások sora, azután az egykori jugoszláv tagköztársaságokban lévő ingatlanok, a rendkívül nagy mennyiségű készpénz, amely kisebb összegekre bontva jelszavakkal ellátott számlákon lapul mindenféle egzotikus sziget bankjaiban, s amelyet műkincsek és aranyrudak vásárlásával próbálnak meg tisztára mosni, miközben újabb illegális ügyletekbe fektetik pénzüket, de persze legálisba is, mint amilyen a privatizáció. Mindez híven tükrözi a szervezett bűnözés minden ügyességét, s ezzel kell az államnak szembeszállnia", emelte ki Radisavljević, s hozzátette "szép számmal vannak kalandoraink, akik meghatározott bűncselekményekre specializálódtak, többek között műkincsrablásra, ami - csak az utóbbi idők eseményeit figyelembe véve - megérdemli az állam nagyobb figyelmét is". A Pink Panther és hasonló rablócsoportok tagjainak hősként való emlegetése csak tovább motiválja az erre hajlamos embereket arra, hogy ők is ilyesmivel próbálkozzanak. A műkincsek nagy kihívást jelentenek, hiszen egy-egy festmény például több százmillió eurót is érhet", szögezte le Radisavljević.
Zivatarokkal, jégesővel és erős széllökésekkel járó viharokra figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet (RHMZ).
Szerdán délután elsősorban Szerbia hegyvidéki térségeiben alakulhatnak ki helyenként heves zivatarok. Az éjszaka folyamán Vajdaságot és az alsó Drina menti területeket érheti el egy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 9:02 ]
Elutasították a büntetőfeljelentést Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetője ellen abban a részben, amelyben azzal gyanúsították, hogy segített az elkövetőknek a bűncselekmény nyomainak eltüntetésében – közölte a belgrádi Felső Ügyészség, írja a 021.rs.
Milićet azzal hozták összefüggésbe, hogy a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 16:19 ]
Túlnyomórészt napos, meleg és fülledt idő várható ma Szerbiában, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 fok körül alakulhat – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése alapján a Tanjug.
Az ország nagy részén kevés vagy mérsékelt felhőzetre lehet számítani, délután azonban Délnyugat- és...
2026. JÚNIUS 9.
[ 8:12 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




