Fogy Szerbia lakossága: Nyugtalanító és riasztó a helyzet
Betűméret:
Pera Milankov a szó valódi értelmében fizet Magyarcsernye lakóinak azért, hogy településükön maradjanak, és ott gyerekeik szülessenek. Azért, hogy megállítsa a születési ráta csökkenését és az elvándorlást, a polgármester a gyerekeknek ingyen iskolabuszt és egészségügyi ellenőrzést ígér, továbbá 200 eurót minden újszülöttért.De hasztalan. 2002 óta Magyarcsernye lakossága 20 százalékkal, majdnem 2500 fővel csökkent, miután bezárták a helyi cukor- és napraforgóolaj-gyárat, az etanolgyártó üzemet, valamint a hús- és konzervüzemet.
"A kilencvenes évek óta minden összeomlott. Új munkalehetőség híján az embereknek nincs okuk a maradásra" - panaszolta Milankov a Reuters brit hírügynökségnek.
Nagy árat kell fizetnie az országnak
A volt szocialista Jugoszláviában valaha nagy befolyással rendelkező, de ma már elszegényedett Szerbiában Magyarcsernye nincs egyedül. Szerbia több mint 377 ezer embert, a lakossága 5 százalékát veszítette el az utóbbi kilenc évben - derül ki az utolsó népszámlálásnak a múlt hónapban nyilvánosságra hozott adataiból.
A statisztika a falvakból a városokba történő elvándorlásról tanúskodik, arról, hogy az emberek munkalehetőséget keresve szakítanak a falusi élettel. Mutatja ez azt is, hogy mekkora árat kellett fizetniük az itt élőknek az egy évtizedig tartó háborúért és a Slobodan Milošević uralma idején bekövetkezett elszigetelődésért, és hogy milyen nehéz és fájdalmas a Milošević bukásával elkezdődött átmenet.
A múlt század kilencvenes éveiben több százezren hagyták el egy jobb élet reményében az országot, és döntöttek úgy, hogy gyermekeiket külföldön nevelik fel. Azok, akik maradtak, sok esetben túlságosan szegények ahhoz, hogy nagy családjuk legyen.
"Szerbiában az emberek egyre több Bensedint (idegnyugtató gyógyszer) szednek, és egyre kevesebb gyerek születik" - írta a Blic című napilapban Zoran Luković kommentátor.
A kormány maga is nyugtalanítónak és riasztónak minősítette a helyzetet. "Az államnak aktív népesedési politikával kell válaszolnia" - jelentette ki Rasim Ljajić munka- és szociálisügyi miniszter.
A 157 járásból mindössze 22-ben regisztráltak népességgyarapodást. A 23 városból mindössze háromban - Belgrádban, Újvidéken és a délnyugat-szerbiai kereskedelmi központban, Novi Pazarban - laknak ma többen, mint 2002-ben.
"A Romániával és Magyarországgal közös északkeleti határtól a Bulgáriával és Macedóniával közös délkeleti határig érő sávban lévő járásokban végig apadt a lakosság száma" - közölte Snežana Lapčević, a népszámlálást végző állami hivatal vezetője.
A távozók túlnyomó többsége fiatal
Becslések szerint 700 ezer ember hagyta el Szerbiát a múlt század kilencvenes éveiben, amikor Jugoszlávia a Horvátországgal, Boszniával és végül Koszovóval kialakult konfliktusban összeomlott, és megszűnt létezni. A távozók túlnyomó többsége fiatal volt. Ők munkát keresve Nyugat-Európába, Kanadába és az Egyesült Államokba mentek, és ott alapítottak családot.
Akik maradtak, azoknak a hivatalos adat szerint 22 százalékos munkanélküliséggel és havi 380 eurós átlagfizetéssel kell szembenézniük.
A piacgazdaságra történő átmenet során sok korábban dotációt élvező gyárat bezártak, és a közszolgálatból is sok embert elbocsátottak. A családok zsugorodásának trendje 42 évre növelte az átlagéletkort.
"Kelet-Szerbiában az a legnagyobb gond, hogy az ott élők zöme túl van a reproduktív koron - hangsúlyozta Dragan Vukmirović, a Köztársasági Statisztikai Hivatal vezetője. - Aggódom. A teljesen elnéptelenedett települések száma egyre csak emelkedik."
A Milošević uralmát megdöntő demokraták azt állítják: infrastrukturális és beruházási programokat indítottak el, hogy vidéken ösztönözzék a lakosság gyarapodását, és megállítsák az elvándorlást. A bírálók szerint azonban az erőfeszítések legjobb esetben is ad hoc jellegűek.
Egy lány se volt hajlandó idejönni, a nagy semmibe
A közép-szerbiai Jagodina járásban Dragan Marković Palma polgármester párkereső partikat szervezett ötnapos görögországi pihenéssel 38 év fölötti nőtlen férfiaknak és férjezetlen nőknek. Jagodinának ma 301-gyel több lakosa van, mint 2002-ben, de ez jelenti a kivételt.
A délkelet-szerbiai Trgovište járásban az agglegények 2006-ban klubba tömörültek, hogy a korábbi Szovjetunióban keressenek maguknak feleséget. "Komolyan meg akartunk nősülni, de egy lány se volt hajlandó idejönni, a nagy semmibe, úgyhogy most el akarok költözni" - árulta el egy Dragan néven bemutatkozó 47 éves szerelő.
A jugoszláv időkben Trgovište gyengén fejlett régióként állami támogatást kapott. Azóta a helyi vállalatok - köztük egy cipőgyár és egy élelmiszercsomagoló üzem - összeomlottak, és több százan munka nélkül maradtak.
"Kilenc év alatt körülbelül 1200 embert veszítettünk - közölte Dragan Krstić trgovištei polgármester-helyettes. - A járás lakosainak száma 1961-ben 14 400 volt, most pedig 5200."
Krstić szerint a helyi hatóságok egy évben 70 csomag pelenkát és egyéb csecsemőholmit oszthatnak szét, és az idei mennyiségből 47 még gazdára vár.
"Luxus a gyerekszülés - magyarázta Snežana Ostojić pincérnő a délnyugat-szerbiai Čačakról. - Pelenka, bébiétel, ruha... Minden drága. És a nők azért se mernek gyereket vállalni, mert mihelyt teherbe esnek, elbocsátják őket a munkahelyükről. Akkor meg miért törjék magukat?"
Magyarcsernyén az 59 éves Marija Grubanova utoljára egy évvel ezelőtt volt esküvőn. "A fiam legjobb barátja házasodott. Megnősült, és azonnal elköltöztek Ausztráliába" - mesélte. (MTI-Press)
Szerbia 2000 óta 8,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól, amely ezzel az ország legnagyobb adományozója. Az uniós forrásokból vasutakat, energetikai beruházásokat, egészségügyi és környezetvédelmi projekteket, de kisvállalkozásokat és családi gazdaságokat is támogattak, miközben...
2026. JÚNIUS 1.
[ 12:48 ]
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




