Tükör
A pártkönyv nyújtotta biztonság
Miért is borulnak Szerbia polgárai tömegesen a pártok kebelére?
Betűméret:             
A politikai pártok nyilvántartása szerint Szerbiában mintegy 2 millió polgárnak van valamilyen pártkönyvecskéje. Ebben a választási évben 70 000-rel nőtt a párttagok száma.
A Szerbiánál tízszer nagyobb lélekszámú Németországban csak 400 ezerrel többen tagjai valamelyik pártnak.
Most, hogy a választások előtt nagy hirtelenjében 70 ezerrel szaporodott a párttagok számra, hozzávetőleges számítások szerint azt jelenti, hogy minden harmadik nagykorú szerbiai polgár párttag.
Azt, hogy új tagokkal gyarapodtak, megerősítette a DS, az SRS, az SNS, a PUPS, az NS, az SDPS is. No de miért is borulnak Szerbia polgárai ilyen tömegesen a pártok kebelére?
Vladimir Goati, a Transparency Serbia igazgatója azt mondja, a JSZSZK fénykorában a lakosság kb. 10 százaléka volt párttag, vagyis kb. 2 millió ember. "Amennyiben a köztársaság fejlettebb volt, kevesebb volt a párttag. A nyugat-európai országokban a párttagok száma kevesebb, mint a lakosság 5 százaléka, leginkább 2-3 százalék körül alakul, Ausztria kivételével, ahol ez az arány kétszámjegyű. Ausztria polarizált volt már a második világháború előtt is, hiszen volt egy német és egy osztrák párti irányzat, s ez már önmagában is növeli a pártok tagságát", fejtette ki Goati, aki hozzátette, nálunk párttagnak számít már az is, aki pusztán csak "megjelenik", s nem csak az, aki tagsági díjat is fizet. "Amikor a németek mindezeket az adatokat bevitték a számítógépbe, a párttagok száma mintegy 20 százalékkal csökkent. Egy családi ünnepségen én a saját szememmel láttam olyan embert, akinek 4 különféle párttagsági könyve van! Nálunk egyes pártok nem is fizettetnek meg tagsági díjat, de nem is kell ezt megtenniük, hiszen eleget vesznek el az államtól, kétszer többer, mint korábban a politikai tevékenység pénzeléséről szóló törvény alapján. A pártok harácsot követelnek azoktól a tagoktól, akik nyereséges vállalatoknál dolgoznak, a német Szociáldemokrata Párt pedig az Európai Parlamentben lévő tagjaitól jövedelmük 20 százalékára tart igényt", mondta Goati. "A valódi párttagok száma nálunk sem haladja meg a 10 százalékot. A mi társadalmunk is polarizált, megosztott. Montenegróban hasonló a helyzet, ott az 'igazi', meggyőződéses párttagok száma 10 százalék alatt van. De ez még mindig kétszer több, mint a stabil demokrácia országaiban, s valamivel több, mint Szlovéniában és Horvátországban.
Mégis, amikor a szerbiai pártok rendszerét vizsgáljuk, a stabilizáció jelei mutatkoznak, mert az eddigi 600 helyett már 'csak' mintegy 90 párt van, s ezek fele is kisebbségi párt. A pártok közötti distancia is csökkenőben: egyedül a Szerb Radikális Párt döntené a rendszert, míg a Szerb Haladó Párt olyan párttá szelídült, amely elfogadná a meglévő alapintézményeket", összegezte Goati.
Miodrag Radojević a politikai stúdiumok intézetének kutató-munkatársa azt mondja, komoly felmérést kellene végezni a pártok pontos tagságával kapcsolatban. "Nyilván 10 százalék körül mozog a számuk, mint ahogyan az európai átlag is alakul", mondja, s hozzáteszi, nálunk bizonyíthatóan sok az olyan polgár, aki több párt tagsági könyvecskéjével is rendelkezik. "Némely pártok nagyobb számú tagságról adnak információt, mint ahány szavazatot aztán a választásokon összegyűjtenek. A pártok megnőtt tagsági száma azonban mégis leginkább a demokrácia hiányára utal. Nincs bizalmunk a pártok iránt, ezért csatlakozunk hozzájuk. A pártok privatizálták az államot, s csak a hatalom érdekli őket, az már nem, hogyan javíthatnának bármin is", mondta Radojević.
Goati így magyarázza a pártkönyvek iránti "éhséget": "Irracionális rendszerben az emberek irracionálisan viselkednek. Nem csak arról van szó, hogy munkát kapjanak, hanem arról is, hogy megtartsák azt, netalán előre is lépjenek a munkájukban. A választások előtt mennek a számítgatások és méricskélések, ez a nagy tétek ideje. S ha az ember eltalálta a megfelelő pártot, akkor valóban tett valamit a karrierje érdekében. Ám a választások mindig bizonytalansággal is járnak", véli a szakember.
Radojević szerint nincs abban semmi rendkívüli, hogy az egyén a válság örvényében szeretne valamibe belakapaszkodni. "Egy pártkönyvecske az egyénnek elég sok mindent lehetővé tesz. De így leginkább az alkalmasság kritériumai kerekednek felül, s fontosabbá válik ez, mint hogy az adott személy felelősségteljes legyen. Ez extrém esetekben oda vezet, hogy az emberek azért lépnek be egy pártba, hogy a politikából éljenek, s ezért fordulhat elő az, hogy a 'politikusnak' semmiféle szakmája vagy hivatása nincs. Azon a gyakorlaton is sürgősen változtatni kell, hogy minden kérdésben a pártok véleményét kérjük ki, hiszen ez képtelenség, ugyanis a pártoknak kell a társadalmat szolgálniuk, s nem fordítva", összegezte Radojević.
Dejan Vuk Stanković politikai elemző szerint a politikától sok minden függ: "Jelentheti a társadalmi előrelépést, a munkahely megtalálását, de megtartását is. A politikai gyors és könnyű sikert ígér". Véleménye szerint nálunk még mindig nem szabadult meg a közösség az "erkölcsi-politikai alkalmasság" kitételétől. "Ez még mindig életünk szerves része. Van valami eufória is egy pártba való belépés alkalmával, hiszen vonzó az, amit a politika kínál, könnyű és gyors előrehaladást ígér. A politika vonzó, jelképes és reális egyszerre. Az emberek szeretnek valahová tartozni, s a kis közösségekben ez még inkább kifejezett, míg a nagyobb városokban az embernek könnyebb eltengeni-lengeni", mutatott rá Dejan Vuk Stanković. (Politika)
Szerbia 2000 óta 8,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól, amely ezzel az ország legnagyobb adományozója. Az uniós forrásokból vasutakat, energetikai beruházásokat, egészségügyi és környezetvédelmi projekteket, de kisvállalkozásokat és családi gazdaságokat is támogattak, miközben...
2026. JÚNIUS 1.
[ 12:48 ]
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas. Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve. Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó