A Facebook rendet tesz a szerbiai oldalakon
Betűméret:
Három hónap alatt 250 ezerrel csökkent a legnépszerűbb közösségi oldal szerbiai felhasználóinak száma.A Facebooknak hivatalosan 901 millió felhasználója van világszerte, de a szerb felhasználók egyre kevesebben vannak. A Socialbakers.com oldalon, amely rendszeresen frissíti a Facabook használatával kapcsolatos statisztikai adatokat 200 országra vonatkozóan, Szerbia a felhasználók számát tekintve a 47. helyen áll, a maga 3.059.140 felhasználójával.
Mégis, Venezuela mellett Szerbia az egyetlen ország az első 50 között, ahol a Fb profilok száma csökkent. Az utóbbi három hónap alatt 250.000 oldalt szüntettek meg azon a közösségi hálózaton, amely a legjövedelmezőbb vállalkozások egyike, s a jövő hét folyamán megjelennek a tőzsdén az első részvényei is.
Első pillanatra azt hinné az ember, hogy a szerbek tömegesen hagyják el a Facebookot, amely a "lakosság" számát tekintve jelenleg a harmadik legnépesebb "ország" a világon. A beavatottak azonban azt mondják, elenyésző azoknak az embereknek a száma, akik felszámolják oldalaikat és sokkal inkább arról van szó, hogy az amerikai cég rendet akar tenni a szerbiai Facebook felhasználók között.
"Nálunk körülbelül három millióan használják az internetet, s abszurd dolog, hogy ennél több a Facebook felhasználó. Éppen emiatt a logikátlanság miatt ez a hálózat nyilvánvalóan kampányt indított olyan cégek oldalainak felszámolásáért, amelyek egyénekként mutatkoznak be, de törlik azokat a profilokat is, amelyekkel valakik visszaélnek", véli Bojan Rendulić, a Fastbridge digitális médiaügynökség igazgatója.
Ezt tartja az egyedüli lehetséges megoldásnak Marko Neradović, a New moment ügynökség internetes reklámokért felelős igazgatója is. A másik az, hogy az itteni piacon akkor készítették a felmérést, amikor gondok voltak a Facebook működésével. Március folyamán ugyanis egy-két napon keresztül világszerte problémák voltak a Facebook működésével, de a múlt hónapban is adódtak gondok.
A Politika napilap mindkét megszólaltatott szakembere egyetért abban, hogy a szerbiai profilok legalább 10 százaléka másolat, vagy pedig cégek rejtett profiljairól van szó.
"Vannak olyan cégek, amelyek nem tudják, hogy lehet rajongói oldaluk, amelyet ugyanúgy hívnak, mint a céget, ehelyett személyként nyitnak oldalat és így népszerűsítik üzleti vállalkozásukat, ami nem szabályos", mondta Rendulić.
Ezen kívül a Facebook mindinkább azt fogja szorgalmazni, hogy a társasági portálon mindenki valós vezeték- és keresztnevét adja meg.
"Ez a hálózat annyira befolyásossá vált, ahogy átszövi az élet minden vonatkozását és éppen emiatt ragaszkodnak hozzá, hogy mindenki valódi nevével mutatkozzon be. És ez jó döntés, mert ezáltal a Facebook is hitelesebbé válik", emeli ki Rendulić.
Egyébként a Facebook profilokat tekintve az összes szerbiai internetfelhasználót tekintetében Szerbia az élen áll, hiszen 70-80 százalékuk él a közösségi oldal adta lehetőségekkel.
A legtöbb új felhasználó manapság Brazíliában, Indiában és Japánban csatlakozik a Facebookhoz. Brazíliában az elmúlt hat hónapban több, mint 15 millió új profilt jegyeztek be azon a hálózaton, amelyet 2004-ban az akkor még diák Mark Zuckerberg alapított. (Politika)
Szerbia 2000 óta 8,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Uniótól, amely ezzel az ország legnagyobb adományozója. Az uniós forrásokból vasutakat, energetikai beruházásokat, egészségügyi és környezetvédelmi projekteket, de kisvállalkozásokat és családi gazdaságokat is támogattak, miközben...
2026. JÚNIUS 1.
[ 12:48 ]
A szerbiai munkavállalók továbbra is többet dolgoznak, mint az Európai Unió átlaga, ennek ellenére fizetésük és életszínvonaluk elmarad a legtöbb európai országétól. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint Szerbia továbbra is jóval az uniós átlag felett áll a ledolgozott heti munkaórák számát tekintve, írja a Danas.
Az...
2026. MÁJUS 31.
[ 17:33 ]
A tudósok továbbra is próbálják tisztázni az El Niño és az emberi tevékenység okozta felmelegedés közötti összetett kapcsolatot, mert együttes hatásuknak komoly következményei vannak a szélsőséges időjárási jelenségekre és a globális hőmérsékletekre nézve.
Ahogy közeledik a nyár, egyre nagyobb az esélye annak,...
2026. MÁJUS 28.
[ 20:42 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




