Tükör
Pásztor: egy maroknyi bitang nem terrorizálhatja a polgárokat
Betűméret:             
Az állam nem hunyhat szemet a mindennapos lopások, betörések, esetleg fiatalemberek verekedése miatt, amit egyesek politikai népszerűsítésük céljából nemzetek közötti összetűzésnek kiáltanak ki
“Olyan helyzettel álltunk szemben, ami azzal fenyegetett, hogy nagyobb problémává növi ki magát, mert a polgárok az önszerveződéshez folyamodtak, megpróbálva így átvenni a rendőrség feladatait. A polgárok olyan lehetőségek után kutattak, hogy – akárcsak Amerikában – önvédelemből akár lőfegyvert is használhassanak saját udvarukban, vagy hogy szabadon áramot vezethessenek a kerítésükbe. Horgoson a tolvajok egyetlen éjszaka leszerelik a kerítéseket és teherautókkal indulnak fosztogatni, s akkor visznek az udvarból mindent, amit érnek”, mondta a Politikának nyilatkozva Pásztor István, a vajdasági képviselőház elnöke, az észak-vajdasági települések polgáraival való találkozója után.
A találkozót követően íródott az a levél, amelyet Pásztor Ivica Dačić kormányfőnek és belügyminiszternek címzett, majd követte a találkozó Vanja Vukić államtitkárral, hogy az elmúlt hét végén megtörténjék a találkozó is Dačićtyal. Találkozójuk fő témája a vajdasági települések biztonsága volt, különös tekintettel a kis falvakra.
“Amikor két héttel ezelőtt a tartományi képviselőház és a tartományi biztonsági tanács elnökeként levelet intéztem Dačić miniszterelnökhöz, felbukkantak azok, akik minimalizálni, esetleg vulgarizálni szerették volna ennek a levélnek a tartalmát és beilleszteni az állítólagos nemzetek közötti összetűzések ‘temerini’ vagy ‘szabadkai’ típusába. Én ezt a probléma szőnyeg alá söpöréseként éltem meg, hiszen ez a probléma reálisan létezik, s mi most jócskán megromlott helyzettel és a polgárok anyagi és személyes biztonságának csökkenésével szembesülünk. Efelett pedig nem lehet szemet hunyni. A mindennapos betörések, rablások, a szociális problémákat megoldó bűnözés olyan szintet ért el, amikor már nem lehet felette egykönnyen napirendre térni. Másfelől, bizonyos közegekben, például Temerinben történnek olyan verekedések, amelyeket hajlamosak azonnal nemzetek közötti összetűzésként titulálni, s biztos vagyok benne, hogy amennyiben van is ilyen, nem mind az. A társadalom nem igaz, hogy nem látja azt a helyzetet, amelyben egy maréknyi bitang terrorizál néhány tucat vagy pár ezer polgárt, egy települést, községet vagy egy egész várost. Ez nem áll kapcsolatban a nemzeti hovatartozással, hiszen bitangok és áldozatok is vannak egyik és másik oldalon is, de vannak olyanok is, akik mindezt saját érvényesítésükre és politikai haszonszerzésre használják fel”, mondta Pásztor a Politikának nyilatkozva.

Miben állapodtak meg Dačić miniszterrel?

Az alapvető dolgok kiviláglanak a találkozó után kiadott közleményből, a lényeg pedig az, hogy szükség van az eddiginél fokozottabb rendőrségi jelenlétre az utcákon, megelőzés céljából. Azokon a helyeken, ahol hétvégeken folyamatosan történnek ilyen incidensek, adott esetben a csendőrség jelenléte is indokolttá válhat. A megállapodás része az is, hogy szigorítani kell a büntetéspolitikán, hogy ne történhessen meg az, hogy súlyos bűncselekményeket enyhe büntetéssel intéznek el, továbbá az is, hogy belátható időn belül hivatalosan is találkozzanak a biztonsági tanács tagjai a vajdasági rendőrállomások parancsnokaival. A polgárok vagyoni biztonságát nem tudjuk egyik napról a másikra megváltoztatni, de dolgoznunk kell biztonságérzetük javításán, ezt pedig csak azok végezhetik, akiknek ez törvényes kötelezettségük.
Arra a kérdésre, volt-e szó arról, hogy nagyobb számú rendőrt alkalmaznak a kisebb közösségekben, Pásztor azt válaszolta: “Vajdaságban a rendőri létszám a köztársasági átlag alatt van és a munkahelyi besorolásban előlátottakhoz képest a munkahelyek alig 80 százaléka van betöltve”.
A Politika újságírója azt is megkérdezte a tartományi képviselőház elnökétől, véleménye szerint Vajdaság veszélyeztetettebb-e Szerbia más részeinél, amikor a rablásokról van szó? “Egészen bizonyosan nem kizárólag Vajdaságra jellemző jelenségekről van szó, rablás és verekedés másutt is van, ezt megerősítette a miniszter és az államtitkár is. De én erről beszélek, mert ezt ismerem. Ami a személyes összetűzéseket illeti, Vajdaság mégis csak sajátosabb helyzetben van, de meggyőződésem szerint a nemzeti vonatkozás túlhangsúlyozott és egyesek ezzel vissza is éltek”, válaszolta Pásztor István. (Politika)
Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A magyar költészet napja - illusztráció
2024. ÁPRILIS 11.
[ 19:05 ]
Vezető ukrán tisztek szerint az F-16 vadászgépek késve és rendszertelenül fognak megérkezni, pedig már 2023-ban szükség volt rájuk. Megtörténhet, hogy idén már nem is lesz értelme a bevetésüknek. „Minden fegyvernek megvan a maga ideje. Az F-16-os vadászgépekre 2023-ban lett volna szükség” – mondja egy ukrán katonai...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 16:11 ]
Magyar Péter három hete jelentette be, hogy indulni szeretne a bő két hónap múlva esedékes európai parlamenti választáson. Amikor feltűnt a színen politikai aktorként, úgy tűnt, a konzervatív–jobbközép tábort vette célba; azt aprítaná, szalámizná lefelé az érdekeinek megfelelően. A közvélemény-kutatások szerint...
2024. ÁPRILIS 7.
[ 17:35 ]
A következő tíz napban ki kell derülnie, hogy milyen körvonalai lesznek az új szerb kormánynak. Miloš Vučević kormányalakító keményen dolgozik a személyi megoldásokon és a kabinet összeállításán. Ennek a kormánynak a korábbi politika folytonosságát kell képviselnie, de a már jól bevált személyek mellett...
2024. ÁPRILIS 3.
[ 11:05 ]
Beolvasás folyamatban