Tükör
Furcsa kritérium
Háborús uszítói múlt, mint a médiabizottsági tagság feltétele
Betűméret:             

Az alábbi egy olyan hír, amely széles ívben elkerülte a nyilvánosság reakcióját. Talán amiatt, mert már nem létezik nyilvánosság, reakció meg még kevésbé.

“Szabadka polgármestere, Maglai Jenő döntött a 2015. évi köztájékoztatásra vonatkozó, a médiatartalmak előállításának társfinanszírozásával kapcsolatos pályázatra beérkező projektumok elbírálását végző bizottság tagjainak kinevezéséről. A bizottság tagja lett Dragana Bjelica, a Szerbiai Újságírók Egyesületének (UNS) javaslatára, Bencsik István, akit a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete javasolt és Milutin Mitrić, akit egyének, újságírók javasoltak.” A Szerbiai Független Újságírók Egyesületének (NUNS) és a független elektronikus médiumok társulásának (ANEM) a javaslatát lesöpörték az asztalról.

Hogy melyek azok a kritériumok, amelyek alapján megválasztották a bizottság tagjait, Maglai polgármester döntése után sem váltak világossá. És az sem, hogy kik azok az egyének, újságírók, akiknek a javaslatára annyira odafigyeltek s annyira tiszteletben tartották, jobban, mint azokat a megdönthetetlen történelmi tényeket, s az azzal kapcsolatos igazságot, hogy ki is az az újságíró, akit az említett bizottság egyik tagjává javasoltak, s akit a polgármester, nem látva ebben semmiféle problémát, azonnal, vita nélkül el is fogadott.

Tehát ez a szakmai, újságíró trió fogja majd első ülésén megválasztani annak a bizottságnak az elnökét, amelynek feladata a benyújtott projektumok elbírálása lesz, s ami után majd a polgármester közzéteszi megindokolt javaslatát a pályázati pénzek elosztására. Ez szabad értelmezésben annyit jelent, hogy a polgármesteré az utolsó szó, ez a bizottság pedig, akárcsak a többi, pusztán van és holmiféle előírt formának és kötelezettségnek tesz eleget.

További problémát okoz a tény, hogy a bizottság két kinevezett tagja szabadkai, ami kétségkívül csökkenti a tájékoztatásra szánt eszközök odaítélésével kapcsolatos döntések átláthatóságát azoknak a pályázatoknak az esetében, amelyeket a bizottság elé terjesztenek “értékelésre”. Egyikük Bencsik István, aki a Szabadkai Rádió magyar szerkesztőségének újságírója, a másik pedig Milutin Mitrić, a Dani című havonta megjelenő lap újságírója, azé a lapé, amely nemrég Dani magazinként 550 ezer dinárt kapott karikatúrafesztivál szervezésére a művelődés terén kiírt pályázaton. Ugyanez a Dani 2011-ben megszűnt, hogy azután tavaly rajtaütésszerűen ismét megjelenjen és a várostól 700 ezer dinárt kapjon három szám megjelentetésére.

A bizottság nagyérdemű tagja, Milutin Mitrić valamikor a Szabadkai Rádióban volt munkaviszonyban, egy időben az intézmény igazgatója is volt. De ő volt a Večernje novosti belgrádi napilap szabadkai tudósítója is. A nyilvánosság előtt azzal tűnt ki, hogy megbízható tagja volt Slobodan Milošević háborús uszítói gépezetének. Ő volt az, aki Kalman Kuntićot, a Vajdasági Horvátok Demokratikus Tanácsának egykori tagját a kilencvenes évek közepén “a szélsőséges horvát ifjúság vezetőjének” nevezte, amivel jelentős mértékben hozzájárult a horvátellenes hangulat kialakulásához a szabadkai polgárok körében.

A szóban forgó újságírónak a Večernje novostiban és a Daniban olyan horvát- és magyarellenes cikkei jelentek meg, amelyek a kilencvenes években ideológiailag szinkronban voltak a Szerbiai Szocialista Párt képviselte eszmékkel és projektumokkal. Az SPS választási összejövetelén, közvetlenül a miloševići rendszer bukása előtt, műsorvezetője volt annak a pártszínezetű összejövetelnek, amelyet a szabadkai új városházán tartottak, s ahol Vermes Mihályt (a párt káderét) “nemesi származású szocialistának” nevezte.

Arról pedig, hogy a dolgok majd’ 15 év után sem változtak, ékesen beszél az a tény, hogy ez az újságíró akkor is, most is a város, Szabadka polgárainak pénzén élősködik, hiszen a mindenkori hatalom kiszolgálása ma ugyanúgy fenntartja és eltartja mint egykoron.

Bencsik István szabadkai újságíró, ennek a szégyenletes újságírói-bizottsági zsűrinek az egyik tagja, ismeretlen okokból találta magát ebben a szerepben. Az újságírói következetesség és elvszerűség hiányában nyilvánvaló, hogy újságíró kollégáink nem látnak abban semmi kivetnivalót, hogy ott ülnek egy olyan személy mellett, aki gyűlöletet szított a magyarokkal és a horvátokkal szemben is olyan nyomtatott sajtótermékek hasábjain, amelyek akkor sem, most sem vállalják a felelősséget amiatt, hogy gyűlöletet szítanak és türelmetlenséget hirdetnek minden olyasmivel szemben, ami nem képviseli és nem azonosul a tisztelt kolléga, a Dani hetilap újságírójának véleményével.

Natalija Jakovljević (Magločistač)

Ez a vég kezdete Trump számára? - illusztráció
2026. NOVEMBER 4.
[ 16:12 ]
Mindenszentek ünnepe - illusztráció
2026. NOVEMBER 1.
[ 14:44 ]
Október 31-én világszerte a reformáció kezdetére emlékeznek a protestáns egyházak. Az idén 509 éve annak, hogy Luther Márton fellépése elindította a kereszténység történetének egyik legjelentősebb megújulási mozgalmát. Az ünnep a vajdasági magyar református és evangélikus közösségek számára is fontos...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:25 ]
Öt nappal a szerbiai rendkívüli parlamenti választások után csak az világos, ki nyerte meg a szavazást, de még korántsem világos, hogyan, kikkel alakul meg az új hatalom. Az Egyetemista Lista megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, miniszterelnök-jelöltjét azonban még nem nevezte meg,...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:24 ]
Romániában véget ért a hónapok óta tartó kormányalakítási válság, de a politikai bizonytalanság aligha szűnt meg. Az új kabinet parlamenti támogatása törékeny, a hagyományos pártok iránti bizalom megrendült, a nacionalista erők pedig egyre nagyobb társadalmi támogatottságot élveznek. Mindezek mögött azonban egy, a...
2026. OKTÓBER 29.
[ 0:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó