HALADÓ MAGYAR. Természetesen mindenkinek szíve joga pártot választani magának, azért vannak olyan szép számban ebben az országban, hogy válogassunk közöttük. És az se valami nagy szenzáció mifelénk, ha egy, a nevében és szellemiségében nemzeti elkötelezettségű formációba más nemzetiségűek, esetünkben kisebbségi magyarok is betagosodnak. Az ő dolguk, megkérdőjelezhetetlen állampolgári joguk, senki másra nem tartozik.

Volt már magyar híve még az ultranacionalista Vojislav Šešeljnek és Szerb Radikális Pártjának is, méghozzá azokban a nehéz időkben, amikor ingyen szendvicsekkel traktálta volna őket, ha önként távoznak az országból. (Hogy mi vonzotta őket hozzá, örök rejtély marad... Mint ahogy azt sem tudni, hogy kitartottak-e a vajda mellett mostanáig, amikor már erősen leáldozóban van a csillaga, vagy sikerült más vezért választani maguknak.) A legtöbbre mégis Kertes Mihajlo (valamikor talán Kertész Mihályként jegyezték be a születési anyakönyvbe), közismertebb nevén: Bracika vitte, Milosević kedvenc „magyarjaként” helyettes szövetségi belügyminiszteri és országos vámhivatali vezérigazgatói rangra tornázta fel magát, hogy a színfalak mögött végzett gyanús ügyeket most ne említsük.

Ám az istenített eszménykép bukása után őt is elsodorta a népharag. Nem segített rajta az a vajdasági hatalom megbuktatásakor elhangzott és hírhedtté vált kijelentése sem, hogy ha ő mint magyar, nem fél Szerbiától, akkor miért félnek a (vajdasági) szerbek?

Szóval akadt példa eddig is az ilyesfajta szerepvállalásra, ha nem is nagy számban. Ezért nem számít nagyobb meglepetésnek az sem, hogy a haladópárt pénteki újvidéki mítingjén Aleksandar Vučić pártelnök és kormányfő elragadtatott hívei után egy magyar is szót kapott: K. Á. szabadkai közgazdász. Úgy látszik, a haladópárt sem kivétel, ők is igyekeznek lojális kisebbségieket toborozni. Nem tudom, hogy K. Á. anyanyelvén szólalt-e meg a zsúfolásig megtelt újvidéki sportcsarnok patrióta lázban égő közönsége előtt, nem voltam ugyanis jelen (megbocsáthatatlan jellembeli hibám, hogy viszolygok mindenfajta patrióta gyülekezettől), a tudósítók pedig nem tartották fontosnak e nyelvi kérdés feszegetését. Szűkszavú beszámolójukból csak annyit sikerült megtudni, hogy emberünk elkötelezett rajongója AV-nek, „kiváló és karizmatikus vezetőnek” tartja. Továbbá az ő érdemének tudja be, hogy Szerbia és Magyarország viszonya „soha a történelemben nem volt ilyen jó”, mint a mostani haladópárti kormány regnálása idején.

Gondolom, sajátos kisebbségi kérdésekre nem tért ki, ez nem lett volna ildomos ebben az eufórikus, zászló lengetős hangulatban, amit a szeretett vezér fellépése váltott ki. Az uniós felzárkózás terén elért gigantikus eredmények méltatása után pedig egyenesen szentségtörés lett volna szóvá tenni a kormánypárthoz fűződő önkényeskedés eseteit, mondjuk azt, hogy a székváros haladópárti polgármesterének utasítására latin betűsről cirill betűsre cserélték a városi buszok kijelző tábláit, hadd lássa az ide vetődő idegen, hogy ez már Szerbia, és még véletlenül sem a többnyelvűségéről ismert Vajdaság…

Különben a nagygyűlés szervezői elkövették azt a szarvashibát, hogy a párthívekhez intézett SMS-ekben külön figyelmeztették azokat, akik a pártnak köszönhetik állásukat, hogy kötelesek megjelenni, és legalább még két embert vinni magukkal. Ezzel maguk ismerték be azt a közismert tényt, hogy minden pozícióba saját embereiket nyomják be, aminek köszönhetően néhány év alatt félmilliósra duzzadt tagságuk.

Ennyit a haladóknak arról a választási ígéretéről, hogy hatalomra kerülésük után nem lesz pártalapú foglalkoztatás.

PUTYIN, AZ ÖRÖK. Van még egy politikus, akit valósággal istenítenek errefelé… Igen, eltalálták: ő Vlagyimir Putyin, az Orosz Föderáció elnöke. Ha alkotmányjogilag kivitelezhető lenne, Putyin lenne Szerbia elnöke. Tudjuk róla, hogy hazájában megkérdőjelezhetetlen a hatalma, és minden jel arra utal, hogy még hosszú évekig ő fogja irányítani a földkerekség legnagyobb kiterjedésű országát.

Amit nem tudtunk, és amiről mostanában keringenek hírek az interneten: nemcsak az egyik legszilárdabb pozícióval rendelkező politikus, hanem halhatatlan is. A szerb bulvármédia napok óta ezt a témát taglalja, mintha ez lenne korunk egyik legizgalmasabb kérdése. Nem győznek csodálkozni, hogy hatvanharmadik évében is makkegészséges, fiatalokat megszégyenítő kitartással sportol, búvárkodik, lovagol, cselgáncsozik, jéghokizik… Hogy mi a titka ennek a csodálatos erőnlétnek? Feltételezések szerint az orosz tudósok által feltalált elixír, ami örök ifjúságot ajándékoz fogyasztójának, és megvédi minden betegségtől.

Eddig a tudományosnak is felfogható magyarázat az orosz vezető kiváló állóképességére, de rajongói ennél misztikusabb dolgokat is feltételeznek. Reinkarnációt vélnek felfedezni, eszerint Putyin már a múlt század elején is élt, amit egy 1920-ban, majd egy 1941-ben készült fénykép is bizonyít, amelyeken egy Putyinhoz a megszólalásig hasonlító katona látható. Sőt, a lélekvándorlási teória hívei tovább mennek, és nem kevesebbet állítanak, mint hogy kedvencük már évszázadokkal ezelőtt is élt. Összehasonlítva Putyin arcképét Mona Lisával, azzal a hajmeresztő tézissel álltak elő, hogy Leonardo da Vincinek nem is Lisa Gherardini del Gioconda ült modellt, hanem személyesen Vlagyimir Putyin…

Ez lehet a titka Mona Lisa sejtelmes mosolyának, amelyre mindeddig hiába kerestek magyarázatot a művészettörténészek… Azt hitték, hogy egy gyönyörű hölgyet látnak, közben csak a halhatatlan Vlagyimir Vlagyimirovics sunyít rájuk.

VESZÉLYBEN AZ ELNÖK. Valószínűleg nincs még egy ország, ahol ilyen mostohán bánnak az elnökkel, mint Szerbiában. Néhány bulvárlap valósággal sportot űz az államfő kifigurázásából, és kíméletlenül szóvá teszi elszólásait. Vagy egyetemi oklevele megszerzésének körülményeit feszegeti, és fiai engedély nélkül épült hétvégi házainak ügyén lovagol.

Ám ami még ennél is súlyosabb probléma, az a biztonság. A hétvégén megjelent hosszabb interjújában arra panaszkodik, hogy a belügyesek nem fordítanak kellő figyelmet személyes biztonságára, ezért veszélyeztetve érzi magát. Például nincs egy üzemképes páncélozott gépkocsija, amellyel vidékre utazhatna. Amit elődjétől, Boris Tadićtól örökölt, az folyton javításra szorul, így kénytelen a néhai Slobodan Milosević által 1989-ben beszerzett „ősrégi” járgánnyal furikázni, ehhez viszont már nem gyártanak megfelelő méretű gumiabroncsot. Helyben még elgurulhat vele, de hosszabb vidéki utakra már nem alkalmas. Így az a megbocsáthatatlan helyzet állt elő, hogy vidéki utazásaihoz kénytelen egészen közönséges, mindenfajta páncélt nélkülöző limuzint igénybe venni.

- Ezt most a nagyközönség előtt mondom el, aztán hadd lőjenek rám! – fakadt ki elkeseredetten az elnök.

Azt is sérelmezi az interjúban, hogy a mai napig nem tisztázta az ügyészség azt a légi incidenst, amelynek áprilisban volt szenvedő alanya, amikor vatikáni hivatalos látogatására utazva a kormány különgépe valahol Split felett meghibásodott, és ezért vissza kellett fordulniuk. A repülő egyik hajtóműve leállt, és a gép két kilométernyit zuhant, mire a pilótáknak sikerült stabilizálni a helyzetet. Az elnök munkatársai drámai nyilatkozatokban ecsetelték, hogy milyen traumát éltek át zuhanás közben. A műszaki hibát állítólag az üzemanyagpumpa meghibásodása okozta, ezért a repülőt haladéktalanul Svájcba vitték szervizelésre.

Később olyan hírek keltek szárnyra, hogy a segédpilóta okozta a zűrt: kilöttyintette a kávét a műszerfalra, és törölgetés közben véletlenül kikapcsolta az egyik motort. Ilyesmi is csak a szerb elnökkel fordul elő…

J. Garai Béla