Vajdaság
Ágoston levele Pásztorhoz: VMSZ-es aláírásgyűjtés Szabadkán az MK nevében
Betűméret:             
Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke levéllel fordult Pásztor Istvánhoz, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökéhez, s levelében arra hívja fel a figyelmet, hogy Szabadkán a VMSZ aktivistái a Magyar Koalíció nevében gyűjtenek aláírásokat a helyi közösségi választásokra előzetes megállapodás nélkül. Levelét az alábbiakban ismertetjük.
Tisztelt Elnök Úr!
Ismeretes, hogy Szabadkán június 5-én a helyi közösségekben választásokat tartanak. Szabadka városban 36 ilyen helyi közösségben lesz szavazás.
A terepen megkezdődött a választási listák támogatására irányuló aláírások begyűjtése.
Ma délután a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) szabadkai körzeti elnöke telefonon jelentette, hogy családi házánál is megjelentek a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) aktivistái, hogy egy lista alapján aláírásokat kérjenek.
Nem a VMSZ, nem is valami más választás előtti szövetkezés, hanem egyenesen a Magyar Koalíció számára kérték a támogatást. Azóta befutott hozzám még két hasonló tartalmú információ.
Önnek nem kell bizonygatnom: Szabadkán nem volt semmiféle előzetes egyeztetés a Magyar Koalícióról. Arról lenne szó, hogy a VMSZ emberei a VMSZ jelöltjeinek a Magyar Koalíció nevében gyűjtik a támogató aláírásokat? Előzetes koalíciós megállapodás nélkül? Anélkül, hogy a jelöltek között megjelennének a VMDP jelöltjei is?
Úgy gondolom, hogy a VMDP és a VMSZ közötti kapcsolatok jelenlegi szintjén egy ilyen olcsó és pillanatok alatt leleplezhető trükközésnek nincs, nem is lehet helye. Bízom benne, hogy ezt Ön is így gondolja.
Tisztelt Elnök Úr!
Megkértem a VMDP szabadkai vezetőit, hogy még holnap reggel vegyék fel a kapcsolatot a VMSZ szabadkai körzeti elnökével és tisztázzák ezt a kérdést. Amennyiben a találkozóra a VMSZ-nek felróhatóan még a délelőtt folyamán nem lehetne sort keríteni, erre az esetre azt javasoltam, hogy a VMDP nevében haladéktalanul tegyenek bejelentést az illetékes választási bizottságnál.
Én személyesen – mint ahogy eddig is – készen állok a Magyar Koalícióról szóló egyeztetésre. Ugyanakkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy a Magyar Koalíció nevével senki se élhessen vissza, s egy párt se használhassa fel azt a támogatói aláírások könnyebb begyűjtésére.
Abban a reményben, hogy a történteket még a holnapi nap folyamán tisztázhatjuk, visszajelzését várva, tisztelettel:
Ágoston András, elnök
Temerin, 2011. április 20.
Az elmúlt négyéves mandátumban a munkánk során mindvégig arra törekedtünk, hogy amit ígértünk a programunkban, azt mind megvalósítsunk, hogy a közösség érezze: ami a kampányban elhangzik, annak súlya van. Egy folyton változó világban, célunk, hogy biztonságot adjunk a közösségünknek, hogy problémáikkal tudjanak kihez...
2026. NOVEMBER 4.
[ 12:54 ]
Olyan alacsony a topolyai tó vízszintje, amilyenre korábban nem volt példa, ezért a szakemberek már a halállomány esetleges kimentésére is felkészülnek. Szatmári Adrián, Topolya község polgármestere szerint a vízszint folyamatosan csökken, a helyzetet pedig rendszeresen ellenőrzik. Bár a szakértők úgy vélik, hogy a téli...
2026. NOVEMBER 3.
[ 19:45 ]
Személyzethiány miatt novemberben nyolc napon át nem fogadnak szülő nőket a topolyai dr. Hadzsy János Egészségház szülészetén. Az érintett napokon a várandós nőket és a szülő nőket a Szabadkai Közkórházba irányítják, szükség esetén pedig betegszállításról is gondoskodnak. A személyzethiány nem új keletű...
2026. NOVEMBER 3.
[ 14:40 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó