Vajdaság
Jobb ivóvízellátás Zenta községben
Betűméret:             
Az elmúlt időszakban Zentán nagy figyelmet fordítottak a vízvezeték-hálózat felújítására és az ivóvízellátás minőségének javítására, ugyanis mivel a városi vízvezeték-rendszer legnagyobb része évtizedekkel ezelőtt épült ki, a vezetékek elhasználódtak, ráadásul az akkori fogyasztószámra tervezett rendszer nem rendelkezik megfelelő kapacitással sem a mai szükségletek kielégítéséhez.
– Az önkormányzat 2010-ben 2 millió dináros vissza nem térítendő támogatást nyert a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság pályázatán. Ebből a pénzösszegből 2011 tavaszán fél kilométeres szakaszon kicseréltük a vízvezeték-rendszer régi csöveit a Petar Gorčić, a Đura Jakšić és a Filip Višnjić utcákban, ami 30 háztartás számára biztosította a jobb vízellátás lehetőségét – közölte Goran Jovanović, a községi tanács kommunális ügyekkel és városrendezéssel megbízott tagja, majd hozzátette: 2011 őszén az önkormányzat finanszírozásában megkezdődtek a munkálatok a Stevan Knićanin és a Boško Jugović utcákban is, amelyekben 740 méter hosszúságú új szakasz épült ki, 61 törpe vízvezetéken levő fogyasztó számára biztosítva ezzel annak lehetőségét, hogy rákapcsolódjanak a városi vízvezeték-hálózatra. Ugyanebben az évben Buránysoron és Tornyoson egy-egy kutat is fúrattak, aminek folytán ezekben a falvakban összesen 441 háztartás juthat majd jobb minőségű ivóvízhez.
– 2011 második felében a Tartományi Mezőgazdasági Titkárság pályázatán újabb 3 millió dináros támogatást nyertünk, amiből idén tavasszal a Július 7. utcában 820 méteres vízvezetékszakaszt újítunk fel. A munkálatok 82 háztartást érintenek majd. Ezenkívül 2012-ben az önkormányzat pénzelésével a Filip Višnjić, a József Attila és a Gróf Batthyány Lajos utcák egyes részein is folynak majd a felújítási munkálatok, összesen több mint fél kilométer hosszúságban, 37 fogyasztót érintve. A tervek között szerepel továbbá még egy kút fúrása Keviben, amihez a megfelelő tervek kidolgozása már folyamatban van – magyarázta Goran Jovanović, hozzáfűzve, az előző évben megvalósított munkálatok és az idei évben elvégzendő fejlesztések eredményeit összegezve elmondható, hogy a felújításoknak és a kútfúrásoknak köszönhetően Zenta község területén az önkormányzat mintegy 650 háztartás számára biztosít minőségesebb ivóvízellátást.
mi.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó