Doris Pack látogatása Topolyán a könyv világnapja alkalmából
Betűméret:
Doris Pack európai parlamenti képviselő Egeresi Sándor tartományi képviselőházi elnök meghívására ma Topolyára látogatott. A Nikola Tesla, majd a Csáki Lajos Általános Iskolában Doris Pack elbeszélgetett az iskola dolgozóival és diákjaival, a könyv világnapja alkalmából pedig német nyelvű tankönyvekből álló csomagot ajándékozott mindkét iskola könyvtárának. Az eseményen tartott közös sajtótájékoztatón Egeresi megköszönte az ajándékot, Doris Packról pedig elmondta, hogy személyében Szerbia, Vajdaság és Topolya nagy barátját köszönthetjük. Személyes ismeretségük már egy évtizedre vezethető vissza. Doris Pack pedig a legnehezebb pillanatokban is támogatta a vajdaságiakat és azokat Szerbiában, akik az európai értékekért szálltak síkra. Doris Pack már több mint húsz éve EP-képviselő, a parlament oktatási és kulturális bizottságának az elnöke. Jól ismeri a nyugat-balkáni országok problémáit, politikai pályafutása előtt tanárként tevékenykedett, ezért most is sok figyelmet szentel a fiatal nemzedék oktatási és nevelési körülményeinek. Harmadszor jár Topolyán, 2008-ban a Tolerancia díjat vehette át, egyszer jelen volt a Tolerancia Tábor megnyitóján is.
Doris Pack elmondta, hogy 1989 óta folyamatosan jelen van ebben a régióban, végig támogatva Vajdaságot és Szerbiát az Európa felé vezető úton. A képviselő asszony a Saar-vidékről származik, ahol az elnöke az évente megrendezésre kerülő Európai Gyermekirodalmi Kiállításnak és Vásárnak, ebben a minőségében meghívott 50 topolyai diákot, hogy jövőre utazzanak el a vásárra, amikor megszerveznek számukra egy látogatást az Európai Parlament strasbourgi épületébe is. Az ajándékról elmondta, hogy az Újvidéken is kirendeltséget működtető saar-vidéki DSD Konstruktion cég támogatásával adhatta át. Véleménye szerint azoknak a cégeknek, melyek itt valósítanak meg jövedelmet, támogatniuk kell a közösséget. Azt is hozzátette még, hogy mindig örömmel jön Topolyára, mert itt megvalósul egy olyan interkulturális együttműködés, melyről más nyugat-balkáni régiók is példát vehetnek.
A Föld napja alkalmából a Topolyai Erdőtelepítők Egyesülete a közelmúltban mindkét általános iskola diákjait virágmaggal ajándékozta meg, akik egy képzőművészeti pályázat keretében plakátokon ábrázolták a növények fejlődését. Kókai Mernyák Melindának, az Erdőtelepítők Egyesülete elnökének kérésére Doris Pack segített a munkák elbírálásában is. A legjobb alkotások készítőit megajándékozták.
tp
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




