Vajdaság
Dimitrije Boarov könyvének bemutatója a bácsfeketehegyi könyvtárban
Betűméret:             
Dimitrije Boarov Vajdaság politikai története című könyvének magyar kiadását mutatták be tegnap a bácsfeketehegyi Kozma Lajos Könyvtárban. A szerzőn kívül jelen volt Pásztor István a VMSZ elnöke, mgr. Németh Ferenc, a Fórum Könyvkiadó Intézet igazgatója, Varjú Márta, a Magyar Szó napilap megbízott főszerkesztője és Major Nándor a magyar kiadás recenzense.
Könyvismertetőjében Németh Ferenc elmondta, hogy Dimirije Boarov az egyik legjelesebb vajdasági újságíró, publicista, aki könyvében 33 fejezeten keresztül mutatja be Vajdaság politikai életének alakulását az 1690. évi III. Csarnojevics Arzén pátriárka nevéhez köthető nagy népvándorlástól egészen az ezredfordulóig. A könyv az első vajdasági magyar politikai szervezet, a Magyar Párt megalakulása után 90 évvel jelent meg. Elmondta még azt is, hogy az elmúlt 90 évben a vajdasági magyarok többsége mindig felismerte, melyik párt képviseli valóban az érdekeinket.
Major Nándor szerint a könyv nagyon jó útmutatóként szolgál Vajdaságnak, mint politikai képződménynek a megértéséhez, és történelmének tanulmányozásához. Varjú Márta elmondta, ez a könyv az újságírók számára is nagyon hasznos olvasmány, hiszen nagyon sok esetben, az írásaikban közölt állításokat kénytelenek történelmi tényekkel alátámasztani.
Pásztor István elmondta, hogy a könyvben megtalálható írásokkal először 2000-ben találkozott, amikor a tartalmát folytatásokban közölte a Dnevnik napilap, abban az időben, mikor a vajdaságiak még csak „álmodtak” Milošević hatalmának megdöntéséről. Néhány éve, amikor a könyvként megjelent eredeti változatot is elolvasta, akkor döbbent rá, mennyire hiánypótló és tanulságos olvasmány, mert bizonyos félreértéseket is szépen megmagyaráz, Vajdaság politikai történetével kapcsolatosan. Ekkor gondolt arra, milyen jó lenne, ha magyarra is lefordítanák. Kifejtette még azt a véleményét is, hogy ahogyan a könyvből is kiderül, az elmúlt három évszázadban Vajdaság autonómiájának kérdésében vajmi kevés változott, hiszen az igény mindig fennállt és megfogalmazódott, hol az északabbra, hol a délebbre elterülő központok irányában, a válasz pedig lényegében szintén változatlan maradt, csak a megfogalmazások szóösszetétele változott folyamatosan.
Maga az óbecsei származású szerző szerb nyelven beszélt, mivel ahogyan elmondta, a szülei jól beszéltek még magyarul, ő viszont később olyan környezetben élt, ahol nem volt alkalma megtanulni, amit őszintén sajnál, már csak azért is, mert a könyv írásakor nem tudta felhasználni azokat a magyar nyelvű forrásműveket, melyek nem lettek szerbre lefordítva. Úgy véli, hogy a kétségkívül létező specifikus vajdasági értékeket és érdekeket mindig politikai okokból hagyták figyelmen kívül, vagy tagadták le azok meglétét, vagy létjogosultságát.
A felszólalók mindegyike egyetértett abban, hogy történelme során Vajdaság a legnagyobb autonómiával az 1974-es alkotmány alapján rendelkezett, illetve azt is hangsúlyozták, hogy amennyiben a fontos döntéseket, és az anyagi javak áramlását és elosztását más központokból irányítják, nem lehet autonómiáról beszélni. A tanulságos, tényeket feltáró olvasmány bizonyos történelmi folytonosságokra is rávilágít. Politikusok, újságírók, de az átlagember számára is hiánypótló kiadvány.
tp
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó