Vajdaság
Rácz Szabó László: Azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit mondunk
Betűméret:             
A május hatodikai választásokon a Magyar Polgári Szövetség nemcsak a helyhatósági, hanem a tartományi és a köztársasági választásokon is indul, köszönhetően annak, hogy létrejött a Mindannyian együtt kisebbségi koalíció, amelynek az előzetes elvárások szerint legalább három, legfeljebb hat képviselője lehet majd a köztársasági parlamentben. Rácz Szabó László, a Magyar Polgári Szövetség elnöke azt mondja, pártja mindig is az összefogásban gondolkodott, de arra soha sem voltak hajlandóak, hogy olyan összefogásba menjenek bele, amelyről eleve tudták, hogy rosszul fog elsülni. Szerinte a mostani koalíció ékes bizonyítéka annak, hogy azok, akik valaha azt mondták, hogy a Magyar Polgári Szövetség szélsőséges párt, nem mondtak igazat.
(A beszélgetést Rácz Szabó Lászlóval a Választási interjúk c. rovatunkban ismertetjük)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó