Vajdaság
Folytatódnak az útlezárások
Betűméret:             
A bácskai földművesek ma is folytatják az útlezárásokat. A kishegyesi mezőgazdasági termelők, Topolya és Kishegyes között tegnap este 7 órakor megszűntették az zárlatot, ma reggel azonban ismét kivonultak, és 10 órától blokád alá helyzték az utat, de óránként 15 percre felszabadítják, amikor átengedik a várakozókat. Zoran Vladisavljev, a kishegyesi megmozdulás egyik szervezője elmondta, hogy a sürgős eseteket, mentőautókat, betegeket átengedik, sőt a diákbuszokat is átengednék, de azok többnyire beállnak a sorba, és megvárják, hogy minden kerek órában felszabadítsák a blokádot.
Tegnap gyakori jelenség volt, hogy a diákbuszokból kiszálltak a fiatalok, és gyalog folytatták útjukat.
A topolyai gazdák támogatják a tiltakozókat, egyetértenek a követelésekkel, de nem vonultak fel szervezetten. Értesüléseink szerint Topolya irányából, a Bajsa, valamint a Bácskossuthfalva és Pacsér felé vezető utakon nincsenek útlezárások, Szabadka környékén azonban több helyen is lezárták az utakat a forgalom elől, de óránként öt percre felszabadítják a forgalmat.
tp
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó