Átadták a megújult játszóteret Zenta központjában
Betűméret:
A zentai városi parkban Širková Anikó, Zenta község polgármestere és Zsíros-Jankelić Anikó köztársasági parlamenti képviselő, a zentai Gyermekjogi Tanács elnöke ma délelőtt átadták rendeltetésének a felújított és új játékszerekkel gazdagított játszóteret, amelyet a zentai Hófehérke Óvoda gyermekei óriási örömmel vettek birtokukba – olvasható a zentai önkormányzat ma kiadott közleményében, amely idézi Širková Anikót, aki a helyszínen elmondta, mivel a város központjában lévő játszótér játékai, amelyeket annak idején Oroszi Irénke támogatásának köszönhetőn helyezhettek el, már igen rossz állapotban voltak, sok panasz érkezett a szülőktől arra vonatkozóan, hogy tenni kellene valamit, mivel az idő vasfoga által kikezdett játékszerek már nem kellően biztonságosak. Mivel a gyermekek biztonságának szavatolása rendkívül fontos az önkormányzat számára, ezért úgy gondolták, kötelességük mielőbb rendbe hozni a játszóteret, közölte a polgármester asszony, hozzátéve, azokat az eszközöket, amelyeket már nem lehetett megjavítani, leszerelték, és helyettük újakat vásároltak, azoknak a rendbe hozatala pedig, amelyeket meg lehet javítani, jelenleg is zajlik – magyarázta a közlemény szerint Širková Anikó, majd hozzátette, a játszótérnek a gimnázium felé eső részén a későbbiekben a fiataloknak számára szeretnének különféle eszközöket elhelyezni. Zsíros-Jankelić Anikó, a Gyermekjogi Tanács elnöke a közlemény szerint kifejtette, mivel a tanács elnökeként hozzá is rendkívül sokan fordultak panasszal a játszótér állapotával kapcsolatban, annak felújítását az önkormányzat betervezte az idei községi költségvetésébe. Elégedettséggel nyugtázta, hogy a projektumot a községbeli gyermekek óriási örömére sikerült is megvalósítaniuk. Mint mondta, az új játszótér megfelel az összes európai szabványnak, a játékok olyan anyagokból készültek, amilyeneket a törvények előírnak. Reményének adott hangot, hogy a játszótér sokáig a gyermekek rendelkezésére áll, senki nem fogja megrongálni az ott található játékszereket. Úgy fogalmazott, azok, akikben esetleg felmerülne az ilyen cselekedet lehetősége, gondoljanak arra, hogy ők is voltak gyermekek, és ők is szerettek játszani – olvasható a közleményben.
H. G.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




