Vajdaság
Zenta: Tájékoztató füzeteket osztott az Ifjúsági Tanács
Betűméret:             
A zentai Ifjúsági Tanács ma délután osztotta ki a község végzős középiskolás diákjai számára az ingyenes felsőoktatási tájékoztató füzeteit, amelyet a tanács azzal a céllal hozott létre, hogy ezzel is növelje a fiatalok tájékozottságát a felsőoktatással kapcsolatos kérdések terén.
Ladányi Emese, az Ifjúsági Tanács elnöke köszöntőjében kifejtette, társadalmunkban sajnos nem kapnak megfelelő teret a fiatalokat érintő kérdések, pedig – ahogyan fogalmazott – a fiatalok képezik a társadalom alapját, velük kellene a legtöbbet foglalkozni. Mint mondta, a zentai községi képviselő-testület úgy gondolta, szükség van egy olyan csoportra, amely a helyi fiatalok érdekeit képviseli, és segítséget nyújt nekik a különféle problémák megoldásában, ezért 2011 decemberében megalakította az Ifjúsági Tanácsot, amelynek feladata egyebek mellett az, hogy részt vegyen a helyi ifjúságpolitika kialakításában, amely olyan jelentős területekre is kiterjed, mint az oktatás, a sport, a szabadidő, a foglalkoztatás-növelés, a tájékoztatás és minden egyéb olyan terület, amely a fiatalokat érinti. Hozzátette, az Ifjúsági Tanács a feladatait az Ifjúsági Iroda közreműködésével látja el. Ladányi Emese ismertette a tanácsnak az idei évre vonatkozó terveit is, amelyek között hangsúlyos szerep jut a fiatalok tájékoztatásának. Ennek jegyében született meg az a felsőoktatási tájékoztató füzet is, amit a községbeli végzős középiskolás diákok számára készítettek el.
Az összejövetel folytatásában bemutatkoztak az Ifjúsági Tanács tagjai, majd az egybegyűlt fiatalokat üdvözölte Širková Anikó, Zenta község polgármester asszonya is, aki arról beszélt nekik, hogy a zentai önkormányzat rendkívül fontosnak tartja a fiatalok érdekképviseletét, ezért is alakította meg az Ifjúsági Tanácsot, amelynek alapvető feladatai a fiatalok életkörülményeinek javítását szolgálják. Širková Anikó ezután sok sikert kívánt a diákoknak a közelgő érettségihez és a felsőoktatási felvételi vizsgához, majd az Ifjúsági Tanács tagjai kiosztották a füzeteket a jelenlévőknek.
H. G.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó