Bejelenthetik kártérítési igényüket az érintett horgosiak
Be kell tartaniuk a tiltást a homokszállító kamionoknak – A magyarkanizsai önkormányzat közleménye
Betűméret:
A napokban értesülhettünk a médiából arról, hogy az Užice Putevi Rt. homokszállító teherautói, az ezt tiltó közlekedési táblák ellenére, ismét áthaladnak a horgosi Kapros és Ifjúság utcákon. Az utca lakói értesítették erről a rendőrséget, de a helyszínelő rendőrtől, meglepetésükre olyan választ kaptak, hogy a táblák csak tavaly voltak érvényesek, az idén már nem. Nyilas Mihály magyarkanizsai polgármester és Takács József, a horgosi helyi közösség elnöke április 26-án reggel a helyszínen jártak és elbeszélgettek a Kapros és Ifjúsági utca lakóival.
Nyilas Mihály tájékoztatta a lakókat, hogy a 10 tonnánál nehezebb járművek behajtását tiltó közlekedési táblák természetesen továbbra is érvényesek és a rendőrség feladata, hogy betartassa ezeket. A táblákat önhatalmúan érvénytelenítő rendőr ellen viszont a rendőrség berkein belül fegyelmi eljárást kell indítani.
A polgármester még elmondta, hogy miután az eset kapcsán a községi önkormányzat felügyelőségi főosztálya értesítette a Putevi Užice Rt. illetékeseit, hogy tiszteletben kell tartaniuk a behajtási tilalmat, ők kijelentették, hogy a teherautók a jövőben nem fognak áthaladni az utcákon. A cég, egy a községi településrendezési közvállalat részéről kijelölt mezei utat fog olyan állapotba hozni, hogy azon a homokszállítást a továbbiakban végezni tudja. A cég vállalta azt is, hogy az utcák lakóinak megtéríti az eddigi homokszállítással az épületeiken okozott kárt. Ennek érdekében a két utca lakói a 2012. május 3-ig a horgosi helyi közösség irodájában kárbejelentéssel élhetnek. A kár magasságának a felügyelőség általi pontos megállapítása után az önkormányzat szervezésében a károsultak közös kártérítési igénnyel fordulnak a céghez. A felügyelőségi főosztály ezzel egyidejűleg felméri a köztulajdonban keletkezett kárt is (utca, vízelvezető árkok és egyéb), amelyre vonatkozóan az önkormányzat fog kárigényt támasztani a cég felé – olvasható a magyarkanizsa önkormányzat közleményében.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




