Vajdaság
A magyar miniszterelnök részt vett a közös ökumenikus imán
Betűméret:             
Vajdasági látogatása keretében Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vett a szabadkai Szent György milléniumi templomban szervezett közös ökumenikus imán. A Mária Rádió által terjesztett „Kiáltás” ima szellemében összegyűlt közösség imádkozott magyar nemzetünkért, nemzetünk lelki megújulásáért és hálát adott a jelenlegi magyar kormány által új, Szent István-i alapokra helyezett alapokmányért - alkotmányért és a kettős állampolgárságért. A közös ima 11,30 - kor kezdődött és jelent voltak a katolikus-, evangélikus- és református egyházak püspökei és lelkipásztorai, valamint a társadalmi és kulturális élet képviselői is. A Miniszterelnök beszédében kiemelte a magyar nemzet fontos kapcsolatát a kereszténységgel, a Szent István által fölállított magyar keresztény eszméről pedig ezt mondta: „Ennek az eszmének köszönhetjük, hogy minden viszontagság ellenére ma is itt vagyunk és magyarok vagyunk… Hittünk és ezért megértettük, hogy aminek a részévé váltunk ezer esztendeje, az maga is részévé lett létünknek és magyarságunknak. Ez jelentette megmaradásunk alapját és ez tartott meg bennünket a nehéz időkben.” Az egybegyűltektől pedig a következő szavakkal búcsúzott: „Azt kérem, hogy adjon a jó Isten önöknek sok erőt, jó egészséget, adjon jó szomszédot, megértő társat, boldog családot, bő gyermekáldást és adjon munkát amelynek haszna, értelme és gyümölcse van.” Az ima keretében elhangzott a Szózat is, valamint a Himnusz. A miniszterelnök és a vendégek szívélyesen elbeszélgettek az őket köszöntő egybegyűlt híveket, akik tapssal is kifejezték örömüket és lelkesedésüket. Az eseményt a Mária Rádió élőben közvetítette.
Kovács Csaba
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó