Ünnepélyes állampolgársági eskütétel Magyarország miniszterelnöke előtt
Orbán Viktor első alkalommal vett részt ilyen rendezvényen - Az állampolgárság összetartó ereje
Betűméret:
Korsós Tamás főkonzul köszöntötte a jelenlevőket a szabadkai Főkonzulátus dísztermében a mai ünnepélyes állampolgársági eskütételen, melynek díszvendége Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke volt. A főkonzul hangsúlyozta, azért is ünnepélyes a mai nap, mert tíz évvel ezelőtt Szent István napján a néhai Zoran Đinđićtyel együtt Orbán Viktor nyitotta meg a szabadkai Főkonzulátus épületét, és 2010. május 14-én ő volt az első helyi aláírója annak a törvénymódosítási javaslatnak, amely lehetővé tette az egyszerűsített honosítási eljárást.
Orbán Viktor első alkalommal vett részt ünnepélyes állampolgársági eskütételen.
„Amikor 2010-ben a választók akarata jóvoltából kormányt alakíthattam, első dolgunk volt, hogy a határon kívül rekedt magyarok számára biztosítsuk az állampolgárságot. Ez azért volt fontos, mert a nemzeti egység ellen ható erők számtalan eszköz formájában támadnak. Nekünk is segítségül kell tehát hívnunk minden olyan eszközt, amivel megvédhetjük nemzeti közösségünket” – mondta Orbán, majd az állampolgárság összetartó erejéről beszélt.
„Jól tudjuk, hogy az állampolgári keret nélkül is össze lehet tartani a nemzetet, éppen ezért azt is tudjuk, hogy anélkül mindez milyen nehéz. Ma már jó úton vagyunk. Tavaly március 15-én tettek először állampolgársági esküt a Magyarország határain kívül élő magyarok. Az eltelt egy évben a magyar állampolgárok közössége 150 ezer honfitársunkkal gazdagodott, és hamarosan még 100 ezren vehetik kézbe magyar okmányaikat. Pusztán ettől nem lesz erősebb a nemzet. A lényeg, hogy benne van-e a szívünk ezekben a papírokban. Nyugodtan mondhatom, hogy a mi szívünk benne van, és amint végignézek önökön, látom, hogy az önök szíve is ott lesz, mert mindannyian tudjuk, sokkal többről van itt szó, mint egyszerű okmányokról” – zárta szavait Orbán.
Gy. V.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




