Vajdaság
Orbán Viktor Szabadkán átadta a Középiskolai Diákotthon új épületszárnyát
Betűméret:             
A szabadkai diákotthon új épületszárnyának megépítését Magyarország és a Tartományi Nagyberuházási Alap támogatta fele-fele arányban. A beruházás ezer négyzetméter területet ölel fel és fél millió euróba került. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke az épület átadásán kiemelte: „Lényeges feltenni a kérdést, hogy vajon mi célt is szolgál ez a látogatás a választási kampány időszakában. Azt, hogy elmondhassam önöknek, hogy legyenek kedvesek és mondják el a szüleiknek, hogy választás lesz. Feltétlenül menjenek el választani, mert ha ezt nem teszik meg, akkor nem lesznek olyan erőteljes magyar politikai vezetők itt a Délvidéken, akik ilyen nagyszerű dolgokat, mint egy kollégium, új iskolák, vagy általában a közösségi létezés feltételeit jelentő beruházásokat meg tudnák valósítani. Tehát kérem önöket, hogy mondják meg a szüleiknek, hogy menjenek el és szavazzanak a VMSZ vezetőire, illetve képviselőire – hangsúlyozta Orbán Viktor. Azért is jó eljönni ide, mert az ilyen események a bizonyítékai annak, hogy a politika az nem a politikusokról szól, mármint akkor, ha jól csinálják a dolgukat – tette hozzá a miniszterelnök, hangsúlyozta: itt a Délvidéken a magyarok jól csinálják a dolgukat, mert a politikai munkájuk eredményeképpen iskolák, kollégiumok és művelődési házak létesülnek. Orbán Viktor továbbá gratulált Pásztor István pártelnöknek, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség miután kiharcolta az autonómia lehetőségét, jól is él vele.
Orbán Viktor a kollégium új épületszárnyának átadásán továbbá arra buzdította a diákokat, hogy tanuljanak és használják ki az adott lehetőségeket, amelyek rendelkezésükre állnak. Szeretném önöket biztatni arra, hogy ne csak lakjanak itt, hanem használják ki a lehetőséget arra, hogy felkészüljenek a jövőre – tette hozzá a miniszterelnök.
(A képen: Orbán Viktor Gyivanovics Róbert igazgató és Pásztor István társaságában átvágja a szalagot a szabadkai diákotthon új épületszárnyának átadásán - fotó: MTI)
Kartali Róbert
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó