Vajdaság
A kátyúzásra sem futja
Betűméret:             
A legutóbbi adatok szerint aggasztóan rossz állapotban van a vajdasági úthálózat 60-70 százaléka, s a helyzet tovább romlik, nyilatkozta a Dnevniknek Marko Cigić, a Vojvodinaput igazgatója. Mint mondta, ez nagyobb kárt jelent, mint amekkora haszonnal járnak az újonnan kiépített útszakaszok. Noha Szerbia valóban óriási erőfeszítéseket tesz, hogy valahogy az európai követelmények szerint is elfogadhatóvá tegye a 10-es korridornak nevezett közúti folyosót, s közben nyakig eladósodik, de ez még mindig nem elég neki, hanem belekezd a 11-es korridorba is, miközben a tavasszal nagyon esedékessé váló kátyúzásra nincs annyi, hogy karban tudják tartani azt, amit megépítettek.
Amennyiben ez a hozzáállás nem változik, az eddig kiépült utak is hamarosan tönkremennek, az újakat pedig senki sem fogja karbantartani, s a pénzhiány krónikussá fog válni, véli az igazgató, aki hangsúlyozza, ismét drámaira fordult a helyzet az útépítő, de az útkarbantartó vállalatoknál is. Cigić elmondása szerint még mindig nem készült el az a mentőterv, amely két évtizedes hanyatlás után megállítani a lejtőn lefelé csúszó útépítő és -karbantartó vállalatokat.
Ahelyett, hogy az útgazdaságba több pénzt fordítana, az év elején a szerbiai kormány megfelezte az üzemanyagra kirótt jövedéki adóból származó összeget, amelyet 2005 óta fordítottak az úthálózat karbantartására, s ez kb. évi 18,6 milliárd dinár volt. Az elmúlt tél rendkívül kemény volt és ez most az utak állapotán is meglátszik, noha az útépítők mindent megtettek, annak ellenére, hogy béreik továbbra is hónapokat késnek.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó