Vajdaság
Szerb-magyar pólómeccs a szabadkai uszodaavatón
Betűméret:             
Nem hivatalos mérkőzésen 5-5-ös döntetlent játszott hétfőn a szerb és a magyar férfi vízilabda-válogatott az új szabadkai uszoda avatásakor.
A nemzeti együttes hivatalos honlapja, a www.vlv.hu beszámolója szerint csaknem egy órával az ünnepség kezdete előtt tele volt a lelátó, s a melegítésre az öltözőből érkező magyar csapatot nagy taps köszöntötte. A magyar és szerb bírói közreműködés mellett rendezett mérkőzés kétszer nyolc percig tartott. A házigazdák szereztek vezetést, de a vendégek fordítottak, sőt, több góllal elhúztak. A játék a végén nem nélkülözte a show-elemeket, s mire megszólalt a dudaszó, már "igazságos" döntetlent mutatott az eredményjelző - írta a portál.
Kemény Dénes szövetségi kapitány a gála után elmondta, hogy egy-két napon belül kijelöli olimpiai keretét, amely május 14-én megkezdi a felkészülést a londoni játékokra, amelyen Magyarország címvédőként száll majd vízbe. A szakember személyesen lesz jelen az ötkarikás vízilabdatorna szombati, londoni sorsolásán és megtekinti a BL Final Four május 11-12-i nagyváradi mérkőzéseit is.
Eredmény:
Szerbia-Magyarország 5-5 (2-1, 3-4)
gólszerzők: Avramović 2, Ubović, Matović, Mandić 1-1, illetve Török, Vámos, Katonás, Kiss G., Hárai 1-1
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó