Májusfaállítás
Trombitás, kancsikás ébresztés Muzlyán
Betűméret:
Több mint húsz éve élteti az újabb generáció Muzslyán, a Parton a májusfaállítás hagyományát. Az idén is – szinte ki-ki kedve szerint – ébredhetett a kancsika hangjára, amit Sötét János szólaltatott meg, illetve a trombitaszóra, amelyet Sándor Enikőnek köszönhetnek a hagyományápolók, aki, igaz, a falu másik végén lakik, de szívesen vállalja a partiak ébresztését már néhány éve. A nyolc-kilenc méteres gerendát, a májusfa alapját a Dobó családnál őrzik, és május elsejét megelőző napon díszítik fel zöld ágakkal, orgonavirággal, kálával, tulipánnal, szegfűvel. A májusfa legtetejére, a koszorúra háromszínű szalag kerül, tarka kendők, és a legtetején a partiak lobogója ékeskedik. Régebben italok, különféle édesség is felkerült a májusfára, ám a biztonság kedvéért, nehogy valaki kezét-lábát törje, ma már inkább a fára szánt itókát, édességet a fa tövében lévő asztalra teszik, és közösen elfogyasztják. A partiak lobogója régebbi múltra tekint vissza, a rajta kivarrt, négy borosüveg négy parti családot ábrázol, akik borászattal foglalkoztak, meg ott van rajta a kecskefej, hiszen régebben minden házban volt kecske is. A májusfa felállítása körül ma már a gyerekek, unokák is segédkeznek, amiből leszögezhető, hogy ez a hagyomány még sokáig fog élni a Parton. A májusfa bontása pünkösd vasárnapján, május 27-én lesz. Kónya-Kovács Otília
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




