Vajdaság
Majális a zentai Népkertben
Betűméret:             
A hagyományokhoz híven idén is nagyszabású majálisozást szerveztek Zentán, a Népkertben, ahova már a délelőtt folyamán is rengeteg községbeli polgár látogatott el, de szép számmal érkeztek vendégek a környező településekről is.
Klosák Judit, a rendezvény szervezőbizottságának elnöke elmondta, a program kezdetén, a reggel hét órától egészen fél tízig a Tisza Menti Fúvószenekar fújt ébresztőt a község polgárai számára, a város utcáit járva. A hagyományos horgászverseny reggel hét órakor kezdődött meg, összesen tizenöt résztvevővel. A főzőversenyre huszonnyolcan jelentkeztek. A rendezők nagy örömére nemcsak zentai, hanem vidéki szakácsok is érkeztek a megmérettetésre. A délelőtt folyamán különféle sportversenyek is várták az érdeklődőket, köztük például kispályás labdarúgás, darts és sakk is. A vetélkedők mellett a szervezők a gyermekek számára ingyenes lovaglási lehetőséget biztosítottak, sőt, a legkisebbek az ugrálóvár kínálta élményeket is átélhetik a zentai Népkertben, ahol a látogatókat mindemellett kirakodóvásár, térzene és változatos kulturális műsor is várja, de az érdeklődők a különféle politikai pártok standjainál a csoportosulások eddigi eredményeiről, programjairól, terveiről, illetve választási listáiról és választási ígéreteiről is informálódhatnak.
A délután folyamán kerül sor az egyes versenyszámok ünnepélyes díjkiosztójára, majd fellép az újvidéki Oruk együttes is. A szervezők a gondtalan kikapcsolódás és a tartalmas szórakozás jegyében minden érdeklődőt szeretettel várak a zentai Népkertbe.
H. G.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó