Vajdaság
Újhelyi Ákos: A fő hangsúlyt az infrastruktúra fejlesztésére helyezzük
Betűméret:             
- Arra számítunk, hogy a VMSZ tartományi listájáról 7-8 jelöltünk fog bejutni a képviselőházba, öten pedig egyéniben. Összesen tehát 12-13 képviselőre számítunk, mi leszünk a második legerősebb párt. A házelnöki funkciót ismét a VMSZ fogja adni. A programunkban fontos szerepet játszik még az autonómia bővítése. Ezt három ponton keresztül szeretnénk elérni: az egyik a gazdasági önállóság (Vajdaság pénzelésének törvénye), ezenkívül legyen saját törvényhozói, és végrehajtó hatalmunk, és legyenek saját bíróságaink - jelentette ki Újhelyi Ákos, aki első helyen szerepel a VMSZ tartományi listáján. Nevével eddig nem találkoztunk a politikában. Néhány nappal a választások előtt eddigi életpályájáról és a VMSZ tartományi terveiről beszélgettünk vele.
A beszélgetést a Választási interjúk c. rovatunkban ismertetjük.
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó