Vajdaság
50 ezer kiránduló Palicson május elsején
Betűméret:             
Az idén 122. alkalommal rendezték meg a palicsi majálist, amelyre ezúttal több mint 50 ezer kiránduló és turista érkezett az országból és külföldről. Már a kora reggeli órákban 15 ezren tolongtak a fürdővárosban, dél körül pedig a Palicsi-tó mentén és a környező kirándulóhelyeken több tízezer ember sétált, pihent, kikapcsolódott.
A majális kezdetét a gyerekek felvonulása és a néptánccsoportok fellépése jelezte, s mint minden alkalommal, Palics a gasztronómiai paletta széles skáláját kínálta az oda látogatóknak a rostonsültektől a magyar pörköltig.
A kirándulók népes táborát egyes politikai pártok is kihasználták kampánycéljaik népszerűsítésére, sőt, a pártok bemutatkozó helyein főztek is és vendégül látták az arra járókat. Ígéretükhöz híven a Tito Központ és a Szolidaritás Egyesület tiltakozó sétát szervezett, amelynek célja az volt, hogy emlékeztessék az embereket arra, hogy "nincs ok az ünneplésre, mert az országban nagy a szegénység és a munkanélküliség".
Palicson az elkövetkező napokban is számos művelődési, sport és zenei rendezvényt tartanak. A szervezők az ötnapos ünnepségre 150 ezer látogatót várnak.
Május elseje megünnepléséből a palicsi állatkert sem maradt ki. Itt különleges programok várták a látogatókat. Az állatkert dolgozói félóránként bemutattak egy állatot, s a látogatók előtt etették meg őket.
Megtartották a hagyományos május elsejei regattát és a Szabadka-Palics közötti gyalogos túrát is.
(Fotó: subotica.com)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson. A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal. A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában. A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó