Versecen felújítják az egykori vár tornyát
Betűméret:
Négymillió dinárral támogatja a verseci vár tornyának és környezetének felújítását a vajdasági kormány művelődési titkársága."A verseci torony a legértékesebb vajdasági kulturális örökség a bácsi vár épületegyüttese után" - mondta el Milorad Đurić tárcavezető a Verseci Városi Múzeummal a napokban kötött támogatási szerződés aláírása alkalmából a Vesti szerbiai hírportál tudósítása szerint.
A verseci várat Zsigmond király építette. A törökök 1552-ben alaposan megrongálták, majd a későbbi ostromokban 1658-ban földig rombolták, csak a város címerében is szereplő 20 méter magas bizánci stílusban épült négyszögletű torony maradt épen.
A település fölé magasodó szőlőhegyen álló, messziről látható és a város jelképévé vált őrtorony rekonstrukciója már megkezdődött. Először tető került a toronyra az állagromlás elkerülése érdekében. Jelenleg a belső terek és a toronyhoz vezető utak építése folyik és a torony falainak megerősítését is elkezdték.
A Déli-Kárpátok legnyugatibb vonulatánál fekvő Versec 1779-ben a Temesi Bánság megszűnése után Temes vármegye része lett. Ezt követően épült a barokk püspöki palota, a pravoszláv templom és a katedrális. A vegyes nemzetiségű - német, magyar, szerb és zsidó lakosú - város nevezetes volt kézműiparosairól, mezőgazdaságáról. Híres borvidék is volt, 1873-ban a bécsi világkiállításon Versecet nevezték meg a világ legtekintélyesebb bortermelő vidékének. Ebben az időszakban épült a városháza és a római katolikus templom, Schulek Frigyes tervei szerint.
Versecen született Herczeg Ferenc novellista, publicista, regény- és drámaíró. Eredeti neve Franz Herzog, a német polgármester fiaként csak Szegeden, középiskolás éveiben tanult meg magyarul.
Versecnek a 2002-es népszámlálás szerint 36 ezer lakosa van, 72 százaléka szerb, 11 százaléka román és 5 százaléka magyar. A város arculatát és kultúráját meghatározó német lakosok a második világháború utáni erőszakos kitelepítések és kivégzések nyomán annyira megfogyatkoztak, hogy a népszámlás során kimutatható százalékban nem jelentek meg a statisztikában. (MTI)
Több száz polgár vett részt szerdán este az újvidéki Jovan Jovanović Zmaj Gimnázium szülői közössége által szervezett tiltakozáson.
A Utolsó óra a Zmaj megmentéséért elnevezésű megmozdulás célja az volt, hogy felhívja a figyelmet az iskola körül kialakult helyzetre és a diákokat, valamint a tanárokat érintő...
2026. JÚNIUS 10.
[ 20:15 ]
Nagybecskerek teljes területén továbbra is szünetel a vízellátás az áramszolgáltatásban bekövetkezett hiba miatt. A kimaradás érinti azt a transzformátorállomást is, amely a városi víznyerő telepet és a víztisztító berendezést látja el árammal.
A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) tájékoztatása szerint a szakemberek a...
2026. JÚNIUS 10.
[ 15:27 ]
A közösségépítést és a személyes jelenlétet nevezte a politika legfontosabb feladatának dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke az Újvidéki Rádió Politér című műsorában.
A politikus az utóbbi hetekben feltűnően visszafogta közösségi médiás aktivitását, amivel kapcsolatban úgy...
2026. JÚNIUS 10.
[ 13:48 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




